Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ibrahimovic már tudja hol folytatja!

A mai nap folyamán a svéd nemzeti válogatottnak volt egy találkozója a médiával, magyarán nyilatkozat, nyilatkozat hátán született. Természetesen ebből nem maradhatott ki a nagy Zlatan Ibrahimovic sem. Nem is újdonság az sem, hogy azt mondjuk, hogy a jövőjéről kérdezték a legtöbbet. 

zlatan-ibrahimovic-sweden-euro-2016_3378183

Mondhatni, Ibra készségesen is válaszolt, ám mondott is valamit, meg nem is. Amolyan nesze semmi fogd meg jól. Köztudott, hogy távozik Párizsból és ahogy ezt kiejtette a száján, már megindultak a találgatások, hova menne és miért menne. A legtöbben a Manchester United gárdáját tippelik be, de vannak sokan olyanok is akik már Olaszországban látják. Azon belül is Milánóban. Nos nézzük gát mit reagált a jövőjéről kérdezőnek:

“A jövő már megvan írva, meghoztam a döntésemet. Nem fontos számára, hogy még az EB előtt meglegyen az üzlet (átigazolás), addig is jót szórakozom a média írásain.Rengeteg országból vannak érdeklődők. Anglia, Olaszország és máshonnan is. Rengeteg lehetőségem, alternatívám van.”

Borbély Szabolcs