Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MTK: 2 nap 2 győzelem

Az MTK Budapest csapata tegnap és ma is pályára lépett, igaz tegnap inkább a kezdőcsapat tagjai, míg ma a “tartalékok” kaptak játéklehetőséget.

0(mtkbudapest.hu)

MTK Budapest – MFK Zemplín Michalovce (szlovák) 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Torghelle (30. perc), Szatmári (59. perc)

Az MTK Budapest a Hegedüs – Poór, Baki, Grgics, Vadnai – Vass – Gera, Kanta, Szatmári L., Nikacs – Torghelle csapattal kezdett. Ami valószínűleg a bajnokságban is az alapcsapat lesz. Baki helyett fog Bese bekerülni, illetve még a 2 1996.01.01 után született játékost kell beépíteni.A kispadon, Demjén – Vukmir, Borbély, Jakab, Talabér, Szatmári I., Deutsch, Katona, és Schrammel ültek. Itt már találtunk a kritériumnak megfelelő labdarúgókat.

A 30.percben Kanta passzából Torghelle szerezte meg a vezetést a magyar csapatnak. Látványos mozdulattal emelt át a kifutó kapuson. A második félidőben Vadnai futott el a szélen, továbbadta Szatmárinak s már 2-0 is volt az állás. Későbbiekben kiderült, hogy ez is lett a végeredmény. A hátralévő időben, Teodoru Vaszilisz folyamatosan adott lehetőséget a cseréknek.

A mai napon is pályára léptek a kék – fehér focisták, de ezen a meccsen inkább a tartalékok és próbajátékosok jutottak szóhoz.

MTK Budapest–SK Senec (szlovák) 2–0 (1–0)
Gólszerző: Szatmári I. (6.), Jakab (90.)

MTK: Groppioni (Demjén) – Talabér (Szabó B.), Bjedov, Vukmir, Deutsch (Tóth F.) – Borbély, Katona – Szatmári I., Schrammel, Jakab – Cenaj

Az ellenfél edzője is érdekes személy volt, hisz nem más, mint Pinte Attila a Ferencváros és a szlovák válogatott kiváló jobboldali játékosa, irányítja a társulatot. Az MTK-nál próbajátékon szerepelt Bjedov aki védőként jutott szóhoz. A hivatalos honlapon több információt nem találtunk, míg a transfermarkt.de adatbázisában több Bjedov nevezetű játékost is találtunk, valószínűleg Bojan Bjedov lesz, aki 21 éves, hátvéd. Drillon Cenaj szintén próbajátékon szerepel. Ő az elmúlt héten a Fradinál tűnt fel, valószínű mai itteni feltűnéséve, az eldőlt, hogy nem lesz a zöld – fehérek játékosa. Szabó Bence is próbázó. Róla az mtkbudapest.hu azt írja, hogy az Újpest játékosa. Mivel megnevezik édesapját a vívó Szabó Bencét, így a valóság az, hogy korábban Újpesten nevelkedett, 2012-ben már eljött a liláktól, azóta megfordult több helyen, az elmúlt 2 évben, az NB II-es Szigetszentmiklós játékosa volt. Felépült hosszú sérüléséből Jakab Dávid, a váci kölcsönből visszatérő Tóth Ferenc is itt kapott szerepet, illetve az új igazolás a Békéscsabát elhagyó Borbély Bálint is szerepet kapott, a végül 2-0-a győző kék – fehéreknél.

Endrődi Dávid