Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U19: Visszavágtak a görögök

A magyar férfi U19-es válogatott felkészülési mérkőzésen ismét megmérkőzött a görögökkel Telkiben. A vendégeknek sikerült visszavágni a hét eleji vereségért, és ezúttal ők nyerték 1–0-ra a két válogatott összecsapását.

u19kep-e1476369858200mlsz.hu

Az első félidő elején a magyar csapat uralta a meccset, de a félidő közepe tájékán már a görögök voltak a kezdeményezőbbek. A 34.percben meg is szerezték a vezetést. A görög csapat a bal oldalon került a védelem mögé, a középre adás után labda Mingosz elé került, aki 18 méterről lőtt, és az erős, középre tartó labdába a Honvéd kapusa Vajda csak beleütni tudott. A második félidőben nem esett gól, így a görögök megnyerték a felkészülési meccset.

A mérkőzés krónikájához hozzá tartozik, hogy a magyar U19-es kezdőcsapatban helyet kaptak fiatalabb játékosok is: Lustyik Levente és Kun Bertalan az U18-as, Szoboszlai Dominik pedig az U17-es korosztály tagja. A válogatottban bemutatkozhatott a Németországban futballozó, de magyar felmenőkkel rendelkező Rüb Áron és Viola Gergő is.

– Nagyon hasznos felkészülési mérkőzéseken vagyunk túl. Az erős görög csapat ellen a válogatott stábja kétszer is meg tudta nézni az U19-es korosztály legjobbjait, ami rendkívül hasznos volt a felkészülés szempontjából. A keddi mérkőzésen talán kevesebb helyzetet alakítottunk ki, két perccel a lefújás előtt mégis győztes gólt lőttünk. A csütörtöki visszavágón épp fordított volt a helyzet: sok helyzet adódott a csapat előtt, de egyszer sem talált be, így elvesztette a meccset. A játékosaim védőmunkájával elégedett vagyok, mindkét meccsen jól helyeztük nyomás alá a labdás játékost – értékelt Michael Boris szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

A válogatott novemberben Örményországba utaznik Eb-selejtező minitornára, ahol a házigazdák mellett a svájciak és az olaszok lesznek az ellenfeleink.

Magyarország–Görögország 0–1 (0–1)
Gól: Mingosz (34.)
Magyarország: Vajda Dániel – Szalai András (Szilágyi Zoltán 50.), Nemes Barna, Rüb Áron (Nagy Zsombor 58.), Gergényi Bence – Lustyik Levente (Kleisz Márk 58.), Szoboszlai Dominik (Szabó Bence 69.), – Tömösvári Bálint, Kun Bertalan, Viola Gergő – Dragóner Filip (Kamarás György 65.)

Endrődi Dávid