Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajner meglőtte első gólját Olaszországban

Bajner Bálint az egyik megosztóbb magyar labdarúgó. Korábban óriási tehetségként indult, mikor Sopronból Romániába a Liberty Salontához került. Onnan az útja a West Ham Unitedhez vezetett, majd a Bp. Honvédnál játszott. Mikor a Honvédnál nem hosszabbították meg szerződését Siófokra igazolt volna, de végül nem tartották rá igény. Ekkor történt az óriási meglepetés, szerződtette a Borussia Dortmund.

629bajner_nso_640(fotó: Modena hivatalos weboldal)

A Dortmundban játszott a Bundesliga 1-ben is, egy meccsen kapott lehetőséget. Ezután került Angliába, ahol az Ipswich Town és a Notts County csapatainál szerepelt. Ezen idő alatt lett a magyar trollok kedvence, miután érdekes nyilatkozatait itthon olvasták. A Notts Facebook oldalát egy időre blokkolták is Magyarországról, hisz ekkor terjedt el a közkedvelt mondás “No Bajner, no Party”, mely minden meccsnél felkerült a csapat közösségi oldalára, mikor Bajner nem játszott. 2015 nyarán hazaigazolt, hiszen súlyos beteg édesanyjához közel szeretett volna játszani. Igazából a paksi kaland sem volt sikersztori, hisz egy év alatt tizennégy meccsen egy gólig jutott. Nyáron a váltás mellett döntött, s az átigazolási időszak utolsó napján leigazolta az olasz harmadosztályú Modena. Sajnos anyukája nemrégiben elhunyt, s a most hétvégén megrúgott első találatát az ő emlékének ajánlotta.

https://streamable.com/zkb9?t=2.3

Endrődi Dávid