Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Footgolf: Elrajtolt a téli bajnokság

A szlovákiai Malackán indult az idei téli bajnokság. A tavalyitól eltérően immár külföldi helyszíneken és résztvevőkkel startolt vasárnap az International Winter Footgolf Tour, ahol a szlovák Dian Michal nyerte az első kört, négy magyar is a legjobb tízben zárt, Nagy Niki újra a győzelem útjára lépett, Kókai Bence diadalmaskodott a junior kategóriában és magyar siker született az újoncoknál is.

1

Szemerkélő eső kísérte végig a versenyzőket az IWFT történetének első fordulóján. A nyolc állomásos kiírás debütáló körét Malackán bonyolították, ahol a közelgő tél ellenére megfelelő pálya fogadta a footgolfosokat, csupán a magas páratartalom lassította a játékot. A versenykiírás értelmében idén több kategóriában lehet harcolni a címekért, és minden forduló eredménye számít a végelszámolásnál. Az 55 induló azt jelenti, hogy 150 pontot kap a győztes (plusz a tízpontos rajthozállási bónusz, ami mindenkinek jár), a magyar ranglistán pedig 0,8-as szorzóval számít a vasárnapi eredmény.

A nap legjobbja a szlovák Dian Michal volt, aki a kijelölt rúgásszámnál (par 72) hattal jobbat ért el, kettővel megelőzve a második helyen befutó Juraj Gubanit. Hárman is 69 rúgással végeztek mögötte, a 9-6-3-1 szabály értelmében a friss magyar csapatbajnoki címmel rendelkező Podusil György (BFGT) örülhetett a harmadik helynek, maga mögé utasítva ezzel Igor Szimoncsicsot és Tomas Bartkót. Lengyel Béla (FTC Footgolf, 8.), Gelencsér Gábor (EMFGSE, 9.) és Renczés Gábor (MTDSC, 10.) fért még be a top tízbe.

A felnőtt férfiaknál szlovák hegemóniát regisztrálhattunk, Michal, Gubani, Bartko volt a sorrend. A negyven év felettiek kategóriájában Podusil nyert Szimoncsics és Lengyel előtt, míg az ötven felettieknél Lukács Attila diadalmaskodott Milan Machó előtt. A hölgyeknél a tavalyi téli kiírás győztese, Nagy Niki (FTC Footgolf) nyert Martina Farkasova és Lea Laurova előtt. A junioroknál a friss magyar ifi bajnok, Kókai Bence (Royal-Issimo Footgolf Academy) győzött, megelőzve Matus Velicky-t. Az újoncoknál is magyar elsőséget jegyezhettünk fel, az összetettben 15. helyen végző Kiss Gyula (EMFGSE) vihette haza az elsőnek járó díjat, míg klubtársa, Széll Csaba, valamint Marek Aksamit fért még fel a képzeletbeli dobogóra. A csapatversenyt a Footgolf Senec nyerte. A szervezők felköszöntötték a ferencvárosi Balán Zoltánt születésnapja alkalmából.

A téli bajnokság két hét múlva (november 20.), Balatongyörökön folytatódik.

wft

Forrás: magyarfootgolf.hu