Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Afrika Kupa: Nem bírt Togóval a címvédő

Igazi rangadót láthattunk az Afrika Kupán a C jelű kvartettben. Elefántcsontpart Togóval csapott össze. A remek védelmeknek köszönhetően azonban a gólok ma elmaradtak, és pontosztozkodás lett a találkozó végén a csapatok között.

Ivory-Coast-Togo

A mérkőzés előtt, az csapatokra pillantva láthatjuk, hogy mindkét oldalon Európában edződött játékosok mérkőznek meg egymással, így garantáltan jó mérkőzést láthatunk majd.

Gólokban szegény, ám helyzetekben gazdag 1 félidőt hozott a csoport rangadója. A mérkőzés esélyese egyértelműen Elefántcsontpart volt, ám 45 perc után, az eredményjelzőre nézve az állás még mindig 0:0 volt. Mindkét együttes négyszer tüzelt a kapura, és ebből az Elefántok 2-szer, a togóiak egyszer találták el ellenfelük ketrecét. Ebből az egy lövésből majdnem gól született. Dossevi lövése hajszál híján a halóban kötött ki, ám Gbohouo bravúrral nyúlt bele a labdába és mentette meg a góltól a csapatát.

A második játékrészben sokáig kóstolgatták egymást a csapatok, azonban mindkét oldalon résen volt a védelem. Még mielőtt komolyabb bajba kerülhettek volna, mindig meg tudták állítani időben az ellenfél rohamait. A 80. percben hibázott hatalmasat Togo. Dossevi belőhette volna a győztes találtot csapatának, ám túl nagy erővel küldte a labdát a kapura, ami így jócskán fölé szállt. Több helyzet nem is alakult ki a találkozón, így 1-1 ponttal kezdték meg a tornát a csapatok.

Elefántcsontpart – Togo 0:0
Helyszín: Otogo-Castane E. A., Gabon Vezette: Stade d’Oyem
Gólszerzők: – ill. –
Sárga lap: – ill.
Kiállítva: – ill. –

Elefántcsontpart: Gbohouo (Mazembe) – Aurier (PSG), Bailly (Manchester United), Kanon (Den Haag), Traore (Basel) – Die (Basel), Kessie (Atalanta), Seri (Nice) (Doukoure 66. Metz) – Zaha (Crystal Palace) (Bony 70. Stoke), Kalou (Hertha), Kodjia (Aston Villa) (Gradel 82. Bournemouth)  Vezetőedző: Dussuyer

Togo: Agassa (Granville) – Dakonam (St Trudien), Sadat Ouro-Akoriko (Al Khaleej), Gakpe (Genoa), Romao (Olympiakos) – Bebou (Düsseldorf), Ayite (Fulham), Atakora (Helsingborg), Dossevi (Standard Liege) (Agbegniadan 88. WAFA) – Adebayor (Nincs klubja) (Boukari 89. Chateauroux), Laba (Nincs klubja) (Akakpo 81. Trabzonspor)  Vezetőedző: Le Roy

kép: 007soccerpicks.com

Nagy Gábor