Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FA-kupa: Véget ért a Sutton tündérmeséje, az “ágyúsok” írták a végszót – VIDEÓVAL

Az angol FA-kupa nyolcaddöntőjének utolsó párharcát rendezték hétfő este, ahol egy igazi kis csapat fogadott egy igazi nagyágyút: az első osztályú Arsenal látogatott az ötödik ligás Sutton United otthonába! Lássuk, hogy alakult a történelmi összecsapás!

sutton-arsenalEastmond – balra – és Holding csatája (fotó: Independent)

A Gander Green Lane-en természetesen telt ház fogadta a Suttont és az “ágyúsokat”, hiszen Anglia egyik legjobb csapata és az ötödosztályban vitézkedő hazai gárda összecsapására igen sokan kíváncsiak voltak. A piros-fehérek tartalékos felállásban érkeztek, de ettől függetlenül általános elvárás volt Arséne Wenger brigádjával szemben, hogy sikerrel vegye az akadályt, és beverekedje magát a legjobb nyolc csapat közé.
Ám a Sutton nem ijedt meg nagy nevű riválisától! Higgadtan, bátran passzolgattak, nem jöttek zavarba, helyenként igen tetszetősen hozták ki a labdát saját térfelükről. Az Arsenal nem diktált eszeveszett tempót, inkább a megfontoltságra, az ellencsapásokra helyezték a hangsúlyt Wengerék. Így történt, hogy az első húsz percben gyakorlatilag nem jegyezhettünk fel egyetlen komoly helyzetet se. Az Arsenal játékosai rengeteget hibáztak támadásban, sok volt az ártalmatlan helyzetben történő labdaeladás, míg a Sutton hiába igyekezett, a támadó harmadba érve elfogyott azért a tudomány. A 26. percben aztán kissé elvitte a hév a hazai csapatot, labdavesztés után sokan fent ragadtak, így az “ágyúsok” kontrázhattak. Lucas Pérez megverte védőjét, középre adta a labdát, melybe Walcott nem ért bele, így pedig Worner kapus olyannyira be lett csapva, hogy a játékszer a hálóban kötött ki. Peches góllal szerzett vezetést a londoni gárda, 0-1.
Ezek után nem sokkal Walcott lövése szállt alaposan fölé, de ettől függetlenül továbbra se volt komoly fölényben az Arsenal, sőt igen kiegyenlített volt a játék. A 42. percben Iwobi előtt adódott lehetőség, ám a vendégek fiatalja valamivel mellé lőtt. Arról, hogy a piros-fehérekért szorítók számára se legyen teljesen stresszmentes a félidő, végül Ospina gondoskodott: rövid passzát elhappolta a Sutton, May került helyzetbe, de a hazaiak fiatalja kissé elizgulta a lehetőséget, és nem találta el a kaput lövésével. Így szünetben az Arsenalnál volt az előny.

A roppant szoros első félidő után azonban a folytatásban hamar megduplázta előnyét Arséne Wenger legénysége: szép támadás végén Monreal passzolt a kapu elé, a hosszún Walcott érkezett, és be is vette Worner kapuját. Alig tíz percre volt szüksége ehhez a londoniaknak, 0-2!
A Sutton azonban igyekezett nem elveszteni lelkesedését, alig két perccel később Biamou került helyzetbe, tizenhat méterről leadott lövése viszont csemege volt Ospinának. Egyébként a hazaiaknál néhány játékos nagyon élt, Deacon és Eastmond se habozott rávezetni a védőkre a labdát, sok esetben meg is verték egy az egyben az arsenalos szélső védőket. A 60. percben Ospina nézett el egy szögletet, így Collins fejelhetett, de nem talált kaput az aranyszínűek hátvédje. Mezőnyben néha egészen partnere tudott lenni neves ellenfelének a Sutton, de támadásban mindez nem mutatkozott meg, az Arsenal pedig egyáltalán nem erőltette a támadásokat, gépiesen tette a dolgát a vendég alakulat. A 81. percben a csereként beállt Chamberlain került helyzetbe, de lövését vetődve védte Worner!
A mérkőzés hajrája csendben elcsordogált, a Sutton cserekapusa, Wayne Shaw még egy szendvicset is elmajszolt a kispadon kedélyesen. Így pedig az Arsenal gond nélkül továbbjutott, ellenfele pedig ismét egy ötödosztályú csapat lesz a nyolc között, méghozzá a Lincoln City.

FA-kupa, nyolcaddöntő:

Sutton United (V.) – Arsenal 0-2 (0-1)
Helyszín: Gander Green Lane – Sutton; Vezette: M. Oliver
Gólok: Pérez (26.), Walcott (55.)
Sárga lapok: – ill. Xhaka (24.), Reine-Adélaide (40.)

Sutton: Worner – Downer, Beckwith (Spence 70.), Collins, Amankwaah – Bailey – May (Hudson-Odoi 71.), Eastmond, Gomis – Biamou (Fitchett 82.), Deacon. Vezetőedző: P. Doswell

Arsenal: Ospina – Gabriel, Mustafi, Holding, Monreal – Xhaka, Elneny (Oxlade-Chamberlain 46.), Reine-Adélaide (Maitland-Niles 74.) – Walcott, Iwobi (Sánchez 74.), Pérez. Vezetőedző: A. Wenger

Videó a gólokról:

http://www.dailymotion.com/video/x5ckt40_all-goals-highlights-hd-sutton-united-0-2-arsenal-20-02-2017-hd_sport

Szerző: Draskovics Tamás