Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Joggal fájhat Luis Felipe Scolari feje – videóval

A sztárfocisták tömeges Kínába vándorlása következtében egyre több szem szegeződik az ázsiai ország bajnokságára, illetve a kontinens legrangosabb sorozatára, a Bajnokok Ligájára melynek csoportkörében három kínai csapat is érdekelt. A sorozatban ma Dzsudzsák Balázs is betalált, miközben a Luis Felipe Scolari által irányított Guangzhou Evergrande újabb pontokat vesztett.

letöltés

Alan, Goulart és Paulinho is Scolari rendelkezésére állt a japán Kawasaki elleni mérkőzésen, ám a brazil légió a mai napon nem volt elég. A korábbi Red Bull Salzburg játékos Alan a hazaiaknak szerzett vezetést, az előnyt azonban nem sikerült megőrizni a meccs végét jelző hármas sípszóig. A találkozó némileg meglepő módon roppant egyoldalú volt, a vendégek hatalmas mezőnyfölényt építettek ki, mely a ráadás ráadásában büntető formájában érett góllá.

A csoport egészen érdekesen alakul, ugyanis a Kawasaki még nem tudott meccset nyerni, de legyőzőre sem talált. A három döntetlen mindössze a harmadik helyre elég. A Guangzhou is másodszor botlott, a csapat viszont veretlen és ez igaz a dél-koreai Suwon együttesére is.

fussball-el-rbs-vs-elfsborg

Érdekesség, hogy Alan immáron három gólos, holtversenyben ezzel vezeti a góllövőlistát és mindhárom ellenfél hálóját sikeresen bevette. Hogy ki is Alan? Egy olyan brazil labdarúgó, aki letette a névjegyét Európában, ám mielőtt egy igazi sztárcsapatban is megmutathatta volna tudását, öt éves osztrák légióskodás és kiteljesedés után a kínai ajánlatra mondott igent még 2015-ben. Azóta kétszeres kínai bajnoknak és AFC Bajnokok Ligája győztesnek mondhatja magát. Emellett háromszoros osztrák bajnok és szintén háromszoros kupagyőztes, aki hazájában Brazíliában is nyert bajnoki címet a Fluminense színeiben. Az Európa-liga gólkirálya még a 2014/15-öa szezonból.

Profi pályafutása számokban:
Fluminense: 57 meccs – 12 gól
Red Bull Salzburg: 129 meccs – 93 gól
Guangzhou: 43 meccs – 22 gól
Összesen: 229 meccs – 127 gól

Guangzhou Evergrande – Kawasaki 1:1
G: Alan (26.) ill. Kobayashi (90+5.-büntető)