Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Róma középpályását akarja a Liverpool! – sajtóhír

A Tuttomercatoweb.com információi szerint a Jürgen Klopp által irányított Liverpool szeretné leigazolni az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AS Róma ifjú középpályását, nevezetesen Leandro Paredest

letöltés

Az olasz portál úgy értesült, hogy a liverpooli gárda 25 millió eurós ajánlatot készül tenni a “farkasok” 22 esztendős  labdarúgójáért. Paredes a szezon elején leginkább kiegészítő embernek számított az AS Rómánál, viszont az utóbbi hetek alapján úgy fest, sikerült stabilizálnia helyét a kezdőcsapatban. Jelenlegi állomáshelyéhez egyébként 2019 júniusáig köti szerződés. 

Leandro Paredest 2014 nyarán a Boca Juniorstól vette kölcsön az akkor még Rudi Garcia vezette AS Róma. A szezon végén a klub úgy döntött, véglegesíti az ifjú argentin középpályás kontraktusát. A 2015/2016-os idényt az Empolinál töltötte, ahol alapembernek számított. Összesen 33 bajnokin mérkőzésen jutott szóhoz az együttes színeiben, ezeken pedig 2 gólt szerzett. A mostani kiírás során ismételten a fővárosi csapatot erősíti. Minden frontot egybe véve ezidáig 35 találkozón kapott lehetőséget, melyek folyamán 3 alkalommal volt eredményes. 

Németh Boldizsár