Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Történelmi tettet hajtott végre a Juve, zsinórban hatodszor bajnok! – VIDEÓVAL

Egészen a 37. fordulóig. Eddig húzta a Juventus a bajnoki cím megnyerését. Nyilvánvalóan még lesz egy forduló, de matematikailag sem behozható előnyre tett szert a gárda az üldöző Roma és Napoli előtt. További két találkozó is megrendezésre került. Az egyiken volt már csak valamiféle tét, hiszen amennyiben a Genoa nyert volna, akkor bebiztosította volna a bent maradását. 

dybala-esultanza-juventus-maggio-2017

Juvenuts – Crotone 3:0 (2:0)
Helyszín: Torino, Juventus Stadium Játékvezető: Mazzoleni
Gólszerzők: Mandzukic (13.), Dybala (39.), Alex Sandro (85.)
Sárga lap: Daniel Alves (89.), Martella (76.)
Piros lap: – 

Juventus: Buffon – Daniel Alves, Benatia, Bonucci, Alex Sandro – Pjanic, Marchisio, Cuadrado, Mandzukic, Dybala – Higuaín Vezetőedző: M. Allegri

Crotone: Cordaz – Rosi, Ceccherini, Ferrari, Martella – Rohden, Criserig, Barberis, Nalini – Tonev, Falcinelli Vezetőedző: Nicoal

Egészen kiváló tempóban zajlott az első félidő. A Juventus igen magas iramot diktált, amit muszáj volt felvennie a vendég csapatna és alapvetően egy ideig bírták is. Igaz, labda nélkül tették ezt. A hazaiak olykor 80%-s labdabirtoklási mutatót tudtak felmutatni maguk mellett.

Meg egy rakat helyzetet. Higuaín szinte a lelátóról is lőtt. Nem nagyon volt olyan szög, ahonnan ne próbálta volna meg. Bár a kapu torkából nem próbált szerencsét. Lehet azt kellett volna neki, mert amikor Mandzukic oda került, akkor ő élt ezzel a lehetőséggel és megszerezte a Juventusnak a vezetést. Cuadrado passzára indult be és rázta le magáról Rosit.

A “zebrák” részéről nem volt letudva ennyivel a történet. Tovább támadtak és miután egy Higuaín továbbra sem tudta bevenni Cordaz kapuját, másnak kellett megcsinálnia a dolgot.

A feladatot pedig Dybala hajtotta végre. Ezúttal is Cuadrado révén született a találat, igaz most szabálytalankodtak vele szemben a tizenhatos sarkánál, majd a megítélt szabadrúgást értékesítette az argentin sztár. 2:0

A vendégeknek egy helyzet féleségük volt amikor Falcinelli lövésébe állt bele Bonucci és a lepattanó labda éppen csak a kapu mellé szállt.

A második félidő már jóval kiegyensúlyozottabb volt a találkozó. A Crotone már fel tudott jönni a Juve térfelére. Azonban ez inkább annak volt köszönhető, hogy a “zebrák” teljesen visszavettek a tempóból.

Így is összejött nekik két gól is. Jobban mondva csak egy. Alex Sandro fejelt egy szögletet követően. A labda a felső lécről pattant a gólvonal mögé.

A másik találat egy lesgól volt. Ott Dybala lépett ki. Mindenesetre a Juventus simán hozta a kötelezőt és ezzel történelmet írt.

Soha nem volt olyan olasz csapat, ami zsinórban hatodszor nyerte volna meg a Serie A-t.

Udinese – Sampdoria 1:1 (1:0)
Gólszerzők: Thereau (5.) ill. Muriel (64.)

Teljesen tét nélküli találkozó volt ez és mégis olyan indulatok uralkodtak a pályán. Három piros lap is született és mindegyik úgy, hogy egyből azt kapták meg a játékosok. Mindenesetre ezért is szeretjük az olasz focit.

Genoa – Torino 2:1 (1:0)
Gólszerzők: Rigoni (32.), Simeone (54.) ill Ljajic (89.)

A hazaiaknak mindenképpen kellettek a pontok, hiszen három ponttal már biztosították volna és biztosították is a bent maradást. Érdekes, hogy mennyire sima volt a győzelmük. A Toro eléggé kipukkadt a szezon végeztével. A csapat egyetlen gólja is egy szabadrúgásból született.

https://www.youtube.com/watch?v=nVNtPa5QORE

Szerző: Borbély Szabolcs