Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Neymart zavarja, hogy kevés gólt lőtt a szezonban

A spanyol bajnokság már befejeződött, ahol a Barcelona a második helyen végzett, viszont még szombaton vár rájuk a spanyol Király-kupa döntője. Neymar ettől függetlenül már véleményezte is a saját szezonját, ami szerinte lehetett volna egy kicsivel jobb is. 

neymar-barcelona_yfrw2ht1p72713mmup0lrnv2x

Forrás: goal.com

A Barcelona brazil sztárját, Neymart zavarja, hogy nem tudott annyi gólt szerezni, mint az előző szezonokban. A 2016/17-es kiírásban minden sorozatot figyelembe véve 19 gólt lőtt, ebből 13 találata volt a bajnokságban. Összehasonlítva ezt az előző két szezonjával az idei valóban visszaesést jelent, hiszen 2016-ban 31 góllal zárta az idényt, egy évvel azelőtt pedig 39-cel. A mostanitól csak az első szezonja volt rosszabb gólok tekintetében, hiszen akkor csak 15 találatot jegyzett.

A gólokon kívül viszont nagyon jó mutatókkal rendelkezik a gólpasszoknál, hiszen 26 assziszttal zárta a szezont, ebből 15 a bajnokságban, 9 pedig a Bajnokok Ligájában született. Ettől függetlenül a brazil támadó elárulta, hogy zavarja, hogy a gólokkal egy kicsit lemaradt.

“Nagyon rossz, ha nem tudsz gólokat szerezni, főleg ha támadó vagy, ahol sokkal magasabbak is az elvárások. Szóval igen, elég zavar, hogy idén kevesebb gólt lőttem, de az jobban aggaszt, hogy ha nem tudjuk megnyerni a mérkőzéseket.” 

A szezon végére azért beindult, a Las Palmas ellen például már mesterhármast jegyzett, és az Alaves elleni kupa-döntőben akár még megcsillogtathatja gólszerzési képességeit is.