Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: Célkeresztben a Juventus védője! – sajtóhír

Brit lapértesülés szerint az Antonio Conte által irányított Chelsea újabb gigaajánlatot tett az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus színeiben futballozó Alex Sandro játékjogáért cserébe. 

hi-res-b6d575dab32faa29b2c6453f538b8304_crop_north

A Metro úgy értesült, az Antonio Conte vezette Chelsea ezúttal 61 millió fontos ajánlatot tett Alex Sandro játékjogáért. Nagyon úgy fest, a londoni “kékek” mindent megtesznek annak érdekében, hogy megszerezzék a 26 esztendős brazil szélső hátvédet. Giuseppe Marotta korábbi nyilatkozatában elmondta, a csapat nem szeretne elengedni senkit sem, csak abban az esetben, ha az adott játékos kéri, hogy távozhasson, s emellett az is elárulta, a Chelsea részéről még régebben érkezett egy 50 millió eurós ajánlat Alex Sandoért.

Alex Sandro 2015 nyara óta tartozik a Juventus kötelékébe. Első szezonjában kiegészítő embernek számított Evra személye mellett, míg az előző idény folyamán kirobbanthatatlan volt a “zebrák” kezdőjéből. A torinói alakulat színeiben ezidáig minden frontot egybe véve 75 mérkőzésen lépett pályára.