Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tovább súlyosbították a Man.United kiválóságának eltiltását

Lassan nyakunkon az új szezon rajtja, mely hamarosan a honi és az Európai Szuperkupa-mérkőzéssel kezdetét is veszi. Utóbbiban a BL-győztes Real Madrid mellett az Európa-ligában élen záró Manchester United lesz az érdekelt, melynek védőspecialistája a Villarrealtól egy esztendeje szerződtetett elefántcsontparti Eric Bailly nélkül vívta meg a finálét. Ennek oka egy kiállítás, melyet most újra elővettek az UEFA fegyelmi bizottságánál, és súlyosbították.

Manchester-United-F-C-Bailly-video-red-card-fight-Celta-Vigo-footage-937637

A 23 esztendős labdarúgó kőkemény, helyenként túlzottan agresszív viselkedésével már nem először sújtja aktuális csapatát. Eddigi rövid, ám tartalmas pályafutása alatt már most sikerült összeszednie 5 kiállítást, melyből egy, a legutóbbi volt egyből piros. Énekes adat, hogy 20 Európa-liga meccsen 3 alkalommal is idő előtt fejezte be az adott meccset, United játékosként pedig tavaly előbb a francia St.Etienne ellen mehetett előbb zuhanyozni, majd az elődöntőben a Celta Vigo ellen gurult el szó szerint a gyógyszere, melyet akkor a szövetség egy meccses, a döntőre szóló eltiltással díjazott.

Az ügyet azonban elővették, s “másodfokon” súlyosbították az ítéletet, avagy Bailly a döntés értelmében további két meccses eltiltást kapott, melynek tükrében lemarad az augusztus 9-én Szkopjében esedékes Európai Szuperkupa-mérkőzés, melyet a United a Real Madrid ellen vív. Továbbá José Mourinho a Bajnokok Ligája csoportkörének nyitófordulójában sem számolhat játékosával.

Íme a Celta Vigo elleni eseménysor és a villanó piros