Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Új halóőr a gólvonalon – ezen a napon történt

Július 25-én történt meg a váltás 2003-ban. A rutinos hálóőr, David Seaman 13 év után elhagyta az Ágyúsokat, és a rivális Manchester City együtteséhez szerződött. A helyére a Borussia Dortmund kapusa, Jens Gerhard Lehmann érkezett.

Jens_Lehmann@ArsenalInsider

A váltás megtörtént, 2003-tól ő védte az Ágyúsok kapuját. A bemutatkozó szezonja álomszerűre sikeredett. A modern angol futball történetében az Arsenalnak sikerült azt véghez vinne, hogy veretlenül zárja a bajnoki szezont.

Az Arsenal 90 egységet gyűjtött, és ezzel a táblázat élén zárta a pontvadászatot. Mögöttük a Chelsea 79, valamint a 3. Manchester United mindössze csak 75 egységet tudott összegyűjteni. A 4. a Liverpool lett 60 ponttal.

Lehmann mind a 38 találkozón a gólvonalon állt. Az Arsenal 26 győzelemmel és 12 döntetlennel zárt a pontvadászatot. A csapat 73 gólt rúgott. Lehmann jól végezte a dolgát, mivel összesen csak 26 alkalommal kellett kiszednie a labdát a hálóból. Ezzel az Ágyúsok kapták a legkevesebb találtot ebben a versenykiírásban. A bajnokságban a veretlenségi sorozatot az Ágyúsok 2004 október 24-ig tartották. A Vörös Ördögöktől kaptak ki azon a napon 2:0-ra.

A 2003-2004-es szezon, mind Lehmann, mind a szurkolók számára nagyszerű volt. A vezetőség remek húzása volt az, hogy a Dortmundtól leigazolják Lens Lehmann-t.

Ha kíváncsi arra, mikor hozták létre az FA-kupát, kattintson ide!

kép: talksport

Nagy Gábor