Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lengyel Kupa: Gyurcsóék bravúrgyőzelemmel mentek tovább

Júliusban két selejtezőkört is rendeztek a Lengyel Kupában (Polish Cup), kedden és szerdán pedig a 32-es főtáblán elrajtolt a 2017/18-as kiírás. A mezőnyben négy olyan klub is található volt, mely honfitársaink révén számunka is érdekességet szolgáltatott. Két párharc kivételével megvan a nyolcaddöntő mezőnye, négy magyarból három élte túl csapatával ezt a kört, Gyurcsóék ráadásul bravúrgyőzelmet mutattak fel. 

309550_kecskes_akos

Balról zöld megkülönböztetőben Kecskés Ákos melegít

Kecskés Ádám és Nagy Dominik is kezdőként játszotta végig csapata első idei kupamérkőzését. Az olasz Atalanta magyar kölcsönjátékosa Kecskés 120 percet töltött a pályán, hiszen 1:1-e rendes játékidőt követően a ráadásban született csupán döntés. A 21 esztendős védő eddigi három bajnokiját is egyaránt végigjátszotta, a hétvégén pedig bekerült a forduló álomcsapatába. Mindeközben a Nagy Dominikkel felálló Legia könnyed győzelmet aratott idegenben, csapata harmadik gólját a magyar középpályás jegyezte. Gyurcsú Ádáméknak nem volt kedvező a sorsolása, a tavalyi döntős Lech Poznan érkezett hozzájuk “vendégségbe”, s távozott egy vereséggel. A középpályás egy perc híján végigjátszotta a meccset. A másodosztályú Miedz Legnica már nem volt ennyire eredményes, a Egerszegivel a fedélzeten az utolsó percben kapott góllal estek ki.

Polish Cup, a nyolcaddöntőbe jutásért

Siarka Tarnobrzeg – Nieciecza 1:4 – (Kecskés Ákos 120 percet töltött a pályán)
Ruch Zdzieszowice – Górnik Leczna 2:1
Wisla Pulawy – Legia Warszawa 1:4 – (Nagy Dominik 90 percet játszott és gólt lőtt)
Stal Mielec – Piast Gliwice 0:2
Swit Nowy Dwor – Podbeskidzie 1:3
Ruch Chorzów – Chrobry Glogów 1:3
Wisla Kraków – Wisla Plock 2:1
Bytovia Bytow – Lechia Gdansk 1:0
Belchatow – Chojniczanka Chojnice 0:3
Sokól Ostróda – Górnik Zabrze 1:3
Miedz Legnica – Sandecja Nowy Sacz 1:2 – (Egerszegi Tamás 90 percet töltött a pályán)
Tychy – Cracovia Krakow 1:1 – büntetőkkel 1:4
Zaglebie Lubin – Jagiellonia 2:1
Pogon Szczecin – Lech Poznan 3:0 – (Gyurcsó Ádám 89 percet töltött a pályán)
aug. 10. 19:00 Zaglebie Sosnowiec – Korona Kielce
aug. 10. 20:00 Arka Gdynia – Slask Wroclaw

Ami a nyolcaddöntő párosítását illeti, a Miedz Legnica (Egerszegi Tamás klubja) búcsúzott. A Pogon Szczecinre (Gyurcsó Ádám klubja) a meglepetést abszolváló Bytovia Bytow ellen játszik. A Legia Warszawa (Nagy Dominik klubja) sorsolása jó, ellenfelük a nyolcaddöntőben a másodosztályú Ruch Zdzieszowice lesz, míg  a Termalica Nieczieca (Kecskés Ádám klubja) az élvonalban újonc Chojniczanka Chojnice legjobbjaival mérheti össze tudását.

A Lengyel Kupában sorsolás ilyenkor már nincsen, készen van az ágrajz, mindegyik csapat útja adott a fináléig. Hogy lesz-e magyar találkozás, az egyelőre még nem tudhatjuk, de előre lehet vetíteni ennek lehetőségét, ugyanis Gyurcsó Ádám és Nagy Dominik együttese a negyeddöntőben a következő kör után összefuthat.

Szerző: Őszi Ádám