Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A bajoroknál ért a csúcsra – ezen a napon történt

Roque Luis Santa Cruz Cantero 1981 augusztus 16-án született. Karrierje hazájában, az Olimpia Asunción együttesében kezdődött el, ahol 1990 és 1999 között futballozott.

000267805W

Az edző felfedezte, hogy Santa Cruz remekül bánik a labdával, így mindössze 15 évesen már többször szerepelhetett az első csapatban az Olimpia Asunciónban. Az 1999-es idényben 14 mérkőzésen 10 gólt termelt.

Hazáját a Bayern München kedvéért hagyta el. 1999 augusztus 22-én debütált a német pontvadászatban a Bayer Leverkusen ellen 2:0-ra elvesztett találkozón. 6 nappal később gólt ünnepelhetett, ő szerezte az SpVgg Unterhaching elleni győztes találatot. A Bajnokok Ligájában a PSV ellen debütálhatott. Az első szezonjában 28 mérkőzésen léphetett pályára és 5 találtig jutott.

Már az első idényében bajnoki címet ünnepelhetett a bajorokkal. A bajnokság mellett a kupát is megnyerte a müncheniekkel. A 2005/2006-os szezont bezárólag minden évben bajnok lett a Bayern Münchennel. A debütáló idényén kívül a Német kupát még 3 alkalommal emelhette a magasba.

A 2001-es Bajnokok Ligája döntőjében a Bayern München a Valenciával csapott össze a San Siróban 71 ezer ember előtt. Büntetőpárbajt követően végül a bajorok diadalmaskodtak. Santa Cruz csak a kispadon kapott helyet, és nem cserélték be a találkozó folyamán.

A Bayern Münchenben töltött időszaka volt a legsikeresebb a pályafutása során. 2009-ben hagyta el a bajorokat, és csatlakozott a Manchester Cityhez. Az angliai karrierje nem igazán alakult úgy ahogy szerette volna, mivel a klub előbb a Backburnnek adta kölcsön, majd megfordult a Betis és a Malaga gárdájában is. Utóbbi együttes meg is vásárolta őt véglegesen. Ezt követően játszott a Cruz Azulban, ahonnan kölcsönben ismét a Malagához került. 2016-ban tért vissza hazájába nevelőegyütteséhez, az Olimpia Asunciónhoz.

A klubja mellett a válogatottban is bizonyíthatott. Többek között játszott a 2002-es világbajnokságon, amit Dél-Korea és Japán közösen rendezett meg. Összetűzésbe keveredett a paraguayi kapussal, Luís Chilaverttel. A hálóőr azt állította, hogy Santa Cruz direkt hagyta ki a németek elleni mérkőzést a legjobb 16 között. Ennek az lehetett az oka, hogy ekkor a Bayern München kötelékében futballozott, és Karl-Heinz Rummenigge a bajorok társelnöke felkereste őt a hotelszobájában, és megmondta, neki, hogy ne lépjen pályára a találkozón. Chilavert állítása végül nem lett bizonyítva.

kép: talksport

Nagy Gábor