Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Elrajtol az olasz élvonal új idénye is! – előzetes

Olasz földön is elrajtol az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, azaz a Serie A 2017/2018-as szezonja, vagyis ma kezdetét veszi még egy topliga új évadának pontvadászata! Ennek apropóján a már jól megszokott bajnoki fordulók előtti előzetes most sem maradhat el, lássuk mi vár ránk olasz fronton tehát az első hétvégén, amikor már élesben megy a küzdelem!

seriea3wallpaper

SZOMBAT
18:00 • Juventus – Cagliari (ÉLŐ – Digi Sport 1)
A 2017/2018-as olasz élvonalbeli bajnoki idény a címvédő, s egyben zsinórban 6 évadot megnyert Juventus meccsével veszi kezdetét. A Juve a 116. szezonját kezdi meg az élvonalban, a Zebrák az elmúlt hétvégén kiélezett küzdelemben, nagy izgalmak közepette kaptak ki az Olasz Szuperkupa-meccsen a római Lazio csapatától. Ma este a papírforma alapján azért jóval könnyebb dolga lesz a Massimiliano Allegri által irányított, az elmúlt idényben BL-döntőt is játszott együttesnek. A torinói alakulat ellenfele a Zebrák otthonában a Cagliari lesz. A két csapat legutóbbi öt egymás elleni találkozóin átlagosan meccsenként 3 gól született, és a Cagliari legutóbb csak 2015-ben nem kapott ki a címvédőtől, amikor is 1-1 lett az akkori bajnoki végeredménye a szezon hajrájában.

20:45 • Hellas Verona – Napoli (ÉLŐ – Digi Sport 1)
Ma este ezen kívül lesz még egy találkozó, ráadásul még egy gigász lesz a pályán. A Serie B-ből újból feljutó Hellas Verona ellenfele az elmúlt idényben a második helyről épphogy lemaradó Napoli lesz. A nápolyi alakulat még a bajnoki címre is esélyes volt az előző szezonban, s valahogy az előjelek alapján Mertenséknek talán könnyebb dolguk is lesz, mint a Juvénak, bár alapesetben mindkét sztárcsapatnak sima győzelemmel “kellene” indítania az új bajnoki évadot.

VASÁRNAP
18:00 • Atalanta – AS Roma (ÉLŐ – Digi Sport 1)
Az új bajnoki idény harmadik meccsére az olasz élvonalban a bergamói Atalanta otthonában kerül sor, ahol az elmúlt szezonban végsőkig az első helyért küzdő, végül második helyen záró AS Roma lesz a vendég. A rómaiak ugyan már Salah nélkül kezdik meg ezt az évadot, ám az egyiptomi támadó nélkül is elég erős a fővárosi klub, míg az Atalanta legutóbb az 4. helyen zárta a ligát, és ezzel az Európa-liga főtáblájára került, tehát történelmi tettet hajtott végre a klub. Nyilván a meccs esélyese a Roma, de egyáltalán nem szabad leírni az Atalantát, ráadásul arra is van esély, hogy a két együttes előző idénybeli lendülete nem igazán tört meg ezen a nyáron.

20:45 • Lazio – Spal
Holnap este háromnegyed kilenctől a megszokottól eltérően veszi kezdetét a nagy olasz meccsdömping. Többek között ekkor lép pályára a szintén fővárosi Lazio is, amely a hosszú idő után újra az élvonalban szereplő Spalt látja vendégül. Az idegenbe érkező klub még a Serie A megnevezés alatt nem játszott az élvonalban, melyben legutóbb is 1968-ban szerepelt, bár addig 1951-től megszakítás nélkül. A Spal abból az időszakból szép eredményekkel is büszkélkedhet – a klub az 1959-60-as élvonalbeli idényben az ötödik helyen végzett! A Lazio az előző idényben az 5. pozícióban fejezte be a küzdelmeket, így az Atalantával karöltve kvalifikálta magát az Európa-liga főtáblájára. Ezen felül a Lazio úgy kezdi meg ezt a bajnoki szezont, hogy már egy trófeája van az idényben, ugyanis múlt hétvégén – ahogy már fentebb említésre került – a Juvét győzte le nagyszerű meccsen az Olasz Szuperkupáért vívott harcban, melyet 2009 után zsebelt be ismét a római együttes.

20:45 • Inter – Fiorentina (ÉLŐ – Digi Sport 2)
Az első rangadónak nevezhető találkozót a Serie A most kezdődő idényében Milánó városában rendezik meg, ahol az Inter a firenzei Fiorentinát fogadja majd. Mindkét klub megélt már szebb időket, mint az előző szezonban, s egyik együttes sem jutott el még csak az európai kupasorozatok selejtezőjéig sem a bajnoki helyezése miatt. Ezen ebben a szezonban lehet majd javítani, de a két patinás klub összecsapása alapján lehet izgalmakat remélni. Az meg már csak hab a tortán, hogy Diego Simeone fia, Giovanni Simeone a Genoát elhagyva a Fiorentinához igazolt, így a fiatal tehetség megcsillogtathatja tudását a milánói gárda ellen már rögtön a bajnoki rajt alkalmával.

20:45 • Crotone – AC Milan
Az élvonalban sikeresen bennmaradt Crotone a hétközi El-rájátszásában lehengerlő teljesítményt nyújtó AC Milant fogadva. Ezen a meccsen sem a milánói klub ellenfelének áll majd a zászló, ráadásul a piros-feketék bombaformában érkeznek meg erre a meccsre. Van is min javítania a nagy múltú, most majd vendégségben fellépő klubnak, amely nem élt meg az utóbbi években túl jó idényeket, igaz, az azért nagy siker, hogy újra láthatjuk majd futballozni az európai kupaporondon is a Milant.

20:45 • Bologna – Torino
Nagy Ádám és csapata, vagyis a Bologna hazai környezetben kezdi meg a bajnokságot a Torino ellen. A vendégek a meccs esélyesei, de olykor a torinói gárda is eléggé kétarcú tud lenni. Ettől eltekintve sem Donadoni alakulata az esélyes, ráadásként a vendégek elég jó gólvágókkal rendelkeznek, főként Belotti személyében.

20:45 • Sampdoria – Benevento, Sassuolo – Genoa, Udinese – Chievo
A fenti meccseken kívül még az itt felsorolt három találkozóra kerül sor a Serie A 2017/2018-as idényének 1. fordulójában szintén vasárnap este.

A Sampdoriát éri az a megtiszteltetés, hogy a ligában újonc Benevento ellen játsszon. A genovai együttes ellenfele a Serie B elmúlt idényében az 5. helyen fejezte be a küzdelmeket, majd a Play-offból verekedte be magát az élvonalba.

A másik genovai klub is ekkor lesz pályán, de a Genoa idegenben szerepel majd a tavaly felemás szezont produkált Sassuolo otthonában. A Genoa egy tehetséges játékossal lett szegényebb, ugyanis Giovanni Simeone már a Fiorentina játékosa, így nélküle kell előző klubjának harcba szállni a bajnoki nyitányon, úgy, hogy az előző évadban épphogy bennmaradtak az élvonalban.

Két, szintén az előző évadban is az élvonalban szereplő középcsapat, az Udinese és a veronai Chievo is egymásnak feszül. A két klubra a középcsapat jelző nem sertésként értendő, hiszen – főként az Udinese – megélt már ez a két klub szebb időszakokat is, csak az előző szezonban a tabella középső szekciójában, sőt, inkább annak végében zárták az idényt, egymás nyakán.


Fontos még megjegyezni, hogy a Serie A új szezonjától kezdve alkalmazzák majd a videóbírót, valamint azt is, hogy az UEFA szabályváltoztatásai miatt az első 4 helyezett klub indulhat majd a BL csoportküzdelmeiben. Az augusztus 19-én, azaz ma este rajtoló olasz élvonalbeli idény jövő év május 28-án ér majd véget, mi pedig mától addig kezdve is minden egyes Serie A mérkőzésről beszámolunk!

A Serie A 1. fordulójának menetrendje

Szombat
18:00 • Juventus – Cagliari (ÉLŐ – Digi Sport 1)
20:45 • Verona – Napoli (ÉLŐ – Digi Sport 1)

Vasárnap
18:00 • Atalanta – AS Roma  (ÉLŐ – Digi Sport 1)
20:45 • Bologna – Torino
20:45 • Crotone – AC Milan
20:45 • Inter – Fiorentina (ÉLŐ – Digi Sport 2)
20:45 • Lazio – Spal
20:45 • Sampdoria – Benevento
20:45 • Sassuolo – Genoa
20:45 • Udinese – Chievo

Nagy Dávid