Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

UEFA: az új „tornáról” beszélt Berzi; az elnök az EU segítségét kéri

Javában zajlik az Európai Labdarúgó-szövetség kongresszusa, amelyen előbb odaítélték a nemzetközi kupadöntőket, majd megvitatták a Nemzetek Ligájának lebonyolítását, illetve Ceferin elnök az EU-hoz fordult a versenyegyenlőség biztosításának kérdésben.

letöltés (4)

Nem állt meg az élet az UEFA központjában, ahol ezekben a napokban fajsúlyos kérdésekben döntenek. Az egyik ilyen a 2018-19-es idény nemzetközi kupadöntőinek odaítélése volt. Mint beszámoltunk Budapest az egyik rendező város. Másrészt a Nemzetek Ligájának lebonyolítása, illetve az elmúlt években tapasztalt pénzügyi-, és versenyegyenlőtlenségek kialakulása volt a fő téma. Előbbiben már-már konszezusra jutottak az UEFA-nál. Berzi Sándor, a végrehajtó bizottság tagjaként üdvözölte a törekvést. Szerinte nagyszerű lépés, hogy az európai szövetség hasonlóképp gondolkodik, mint azt a tizenhét évvel ezelőtt benyújtott koncepciója alkalmával ő maga. Berzi 2000-ben, akkori MLSZ főtitkárként tett javaslatot egy hasonló – a legerősebb piacokat jelentő országokat kiemelve – nagyobb létszámú selejtezőcsoportokat kialakítva televíziós és marketingbevételeket igazságosabb elosztására. Valamint ezáltal leredukálva a tétnélküli barátságos meccsek számát is.

Nos, az UEFA 2016-ra központosította a televíziós-, és markentingjogok értékesítését, illetve az ezekből befolyó pénzeket is egyenlőbben osztják el a nemzeti szövetségek között. A felkészülési meccsek dömpingjét pedig kiváltja a Nemzetek Ligája, ezáltal csak azon együttesek játszanak tétnélküli összecsapásokat, amelyek nem játszanak az NL-ben.

„Ezentúl viszont a Nemzetek Ligája játéknapjain nem játszó csapatoknak kötelező felkészülési meccset játszaniuk, és ezek jogainak értékesítése is központosított az UEFA által – fogalmazott Berzi Sándor. – Aligha az én egykori indítványom vezetett el a mai helyzethez, de – ha nem is az akkor elképzelt módon – a lényegi, már akkor égető kérdésekre mára választ adott az európai szövetség, amely a jövőre kezdődő selejtezőciklusban bevezeti a felkészülési találkozók jelentős részét kiváltó Nemzetek Ligáját.”

A másik – legégetőbb – probléma az elszabaduló gazdasági egyenlőtlenségek kérdése. Az elmúlt években megjelenő arab milliárdosok által felvásárolt nyugat-európai klubok némelyike igen mélyen a zsebébe nyúlt, hogy világsztárokat szerződtessen, ezáltal felborítva a piaci egyensúlyt, és tulajdonképpen feneketlen kutat ásva a játékosok árainak és a fizetések kapcsán. Emiatt pedig Ceferin szankciókat helyezett kilátásba, valamint több, a pénzügyi olló továbbnyílását megakadályozó intézkedést is felvetett. A szlovén sportdiplomata a genfi kongresszuson bejelentette, az európai törvényhozáshoz fordult, hogy milyen módon tudják biztosítani a versenyegyenlőséget a kontinens klubjai között. „Nem is tudnánk jobban egyetérteni, de nem mondhatnám, hogy eddig túl sok segítséget kaptunk volna, hogy rendezzük a helyzetet.” – fogalmazott Ceferin, aki ezzel Angela Merkel német kancellárt idézte. A német állam vezetője szerint a sport, és ezen belül a labdarúgás gazdasági helyzete aggasztó irányba változik a tehetős klubok által kifizetett eurómilliárdok miatt.

A szlovén sportvezető szerint sem egészséges, ahogy a Bajnokok Ligája alakul. Szerinte ugyanis négy-öt nemzet tornája lett a legrangosabb európai kupasorozat. Korábban arról beszélt az UEFA első embere, hogy fizetési plafon, luxusadó, a keretek méretének szigorítása, a kölcsönadások szabályozása, valamint a játékosügynökök részesedésének korlátozása is szerepel az elképzelések között. „Biztos vagyok benne, hogy a dolgok hamarosan jó irányba változnak.” – jelentette ki Aleksander Ceferin, akivel együttértett Gianni Infantino, FIFA-elnök is.

~GS~