Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL: Nemcsak nálunk divat az áramszünet – videóval

Számos érdekesség történt az Európa Liga második fordulójában a K és L csoportokban: beköszönt a Rosenborgból egy régi arsenalos ismerős, ismét hengerelt a Zenit, Nizzában pedig közbejött egy 20 perc nb1…

nice

K csoport

Lazio – SV Zulte Waregem 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Caicedo (18.), Immobile (90.) ill.

Simone Inzaghi együttese ismét igen tartalékosan lépett pályára az Európa Ligában, kimaradt a kezdőből többek között Nani, Immobile és Leiva is (csak hogy a legnagyobb hiányzókat említsem). Ennek ellenére favorithoz méltóan kezdték a mérkőzést, az első félidőt végigdominálták, kapuralövésnyi esélyt sem adva belga vendégeiknek. A nyomás alatt már korán összeroppant a Waregem védelme: Caicedo vette be kapujukat a 18. percben. A második félidőben már a belgák uralták a mezőnyt, ám labdabirtoklásukat nem tudták gólra váltani, és az 54. percben beszálló Ciro Immobile miatt sokáig még csak nem is nagyon kockáztathatták, hogy kinyíljanak. Erre sor került azonban az utolsó percekben, ami nem is maradt büntetlenül: az előbb említett olasz gólvágó íratta fel magát a góllövők közé.

OGC Nice – Vitesse 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Pléa (16., 82.), Saint-Maxim (45.) ill.

A botrányhős Balotellivel és a veterán Dantevel felálló nizzai csapat igencsak meglepte az előző EL fordulóban a végjátékban elbukó Vitesse együttesét. A vendégek részéről nyoma sem volt a Lazio ellen mutatott hősies küzdelemnek, amint ezt a Pléa és Saint-Maxim által szerzett gólok is bizonyítják. Szomorú tény, hogy ezután a mérkőzés legizgalmasabb eseménye egy az nb1-ben már többször tapasztalt áramszünet volt, amely az 51. percben ütött be, és orvoslása 20 percig tartott, addig a mérkőzést szüneteltette a játékvezető. A játék eseménytelenül folytatódott a technikai malőr után egészen a 82. percig, amikor Pléa második találatával beállította a végeredményt. Újabb kitűnő teljesítmény a franciáktól, de vajon mire lesz ez elég a következő fordulóban a szintén bombaformában futballozó Lazio ellen?

A K csoport állása a 2. fordulót követően

kk

L csoport

Rosenborg BK – FK Vardar 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Bendtner (25.), Konradsen (56.), Hedenstadt (68.) ill. Felipe (90+1.)

A norvég Rosenborg és a makedón Vardar együttese egyaránt azért futott ki a zöld gyepre, hogy bizonyítsanak szurkolóiknak az előző forduló botrányos vereségéért. Ez meglátszott az összeállításokon is, hiszen mindkét csapat a legerősebb tizenegyét küldte csatába. A hazaiaknál lehetőséget kapott a korábban az Arsenalban, a Juventusban és a Wolfsburgban is megforduló botrányhős “Lord” Bendtner, aki a 25. percben egy büntető révén szerzett vezetést csapatának. A rendkívül kiegyenlített meccs ezután váltakozó dominanciával zajlott, mígnem Konradsen révén megdupláztál vezetésüket a norvégok. A mérkőzést a jobbhátvéd Hedenstadt találata döntötte el a 68. percben, azonban a vendégek becsületgólja is megszületett a 91. percben.

Zenit St. Petersburg – Real Sociedad 3-1 (2-1)
Gólszerzők: Rigoni (5.), Kokorin (24., 60.) ill. Llorente (41.)

Az első körben egyaránt hengerlő Zenit és Real Sociedad találkozója ádáz küzdelmet és gólgazdag játékot ígért. Ez így is történt, ám nem úgy, ahogy azt a vendégek remélték: 5 perc után az oroszok ragadták magukhoz a vezetést az újonnan igazolt Emiliano Rigoni révén. Nem sokkal rá a Vardar ellen is remeklő Aleksandr Kokorin is beköszönt a Sociedadnak, kettőre növelve csapata előnyét. A spanyolok a bekapott két gól után igyekeztek magukhoz térni, ami meg is történt a 41. percben, amikor a Real Madridtól érkező védő, Diego Llorente szépített. A második félidőben már szinte kizárólag a vendégeknél volt a játékszer, mégis a hazai csapat tudott ellépni, Kokorin ekkor második találatát jegyezhette. Bár a baszkok a mérkőzés utolsó percéig küzdöttek, az orosz gárda ellen ma este nekik sem volt ellenszerük. Ilyen játék mellett lesz valaki, aki a Zenit csoportelsőségét megakadályozhatná?

Az L csoport állása a 2. fordulót követően

kk