Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Pályán az MU, a Chelsea a Romát fogadja – előzetes

Folytatódik a Bajnokok Ligája 2017/18-as kiírásának csoportköre a szerdai játéknappal. Olyan nagy neveket láthatunk ma a pályán, mint a  Manchester United, a Chelsea vagy a Barcelona. Több csapat javíthat eddigi szereplésén, és többen be is biztosíthatják a továbbjutást érő helyeket, legalábbis egyelőre. Lássuk a szerdai játéknap összecsapásait!

bl2018abcd

A csoport:

20:45 Benfica – Manchester United  (Tv: Film Mánia)
20:45 CSZK Moszkva – Basel

Jose Mourinho gárdája két győzelemmel vezeti a tabellát, most pedig az eddig nyeretlen Benfica otthonába látogat. Nem biztos, hogy a portugálok ma este tudnának javítani, hiszen egy elég jól összerakott United ellen kell pályára lépniük. A két csapat először az 1965–66-os BEK-negyeddöntőben találkozott egymással, akkor az angolok jutottak tovább, 1968-ban azonban már egy BEK-döntőben vettek részt, amelyben az MU a Wembley-ben hosszabbítás után 4:1-re nyert. A Vörös Ördögök új igazolás, Lukaku már három gólnál tart a BL-ben, és akár ma este is megcsillogtathatja tudását. A vendégeknek több sérültjük is van (Rojo, Ibrahimović, Pogba, Carrick, Fellaini, Bailly), míg a Benficánál csak André Almeida eltiltott, miután az előző meccsen kiállították.

A csoport jelenlegi második helyezettje, a Basel Moszkvába utazik, hogy meg is tartsa ezt a helyet. Mindkét csapat ugyanúgy egy győzelemmel és egy vereséggel áll, csak a svájciaknak jobb a gólkülönbsége. A két klub története során először találkozik egymással.

B csoport: 

20:45 Anderlecht – PSG
20:45 Bayern München – Celtic (Tv: Sport 1)

A B csoport listavezetője Belgiumba utazik, hogy ott összecsapjon az Anderlecht csapatával. Az eddig 100 százalékos párizsi alakulat már a Bayern Münchent is könnyedén legyőzte, és most is ők az egyértelmű esélyesek.  A két csapat legutoljára a 2013-as Bajnokok Ligája kiírás csoportkörében találkozott egymással,  ahol az első mérkőzésen nagy arányú győzelmet arattak a franciák (0-5), a másodikon viszont csak egy döntetlent (1-1) tudtak felmutatni. A PSG-nél biztosan nem lép pályára sérülés miatt Thiago Silva, viszont több játékos, Cavani, Kurzawa, Motta, Pastore, és Verratti játéka is kérdéses. Az Anderlecht egyik meccsét sem tudta megnyerni eddig.

A PSG elleni vereség után a Bayern München  menesztette Carlo Ancelottit, és a csapat egykori edzőjét, Jupp Heynckest nevezték ki új vezetőedzőnek, aki a bajnokságban máris egy győzelemmel mutatkozott be a Freiburg ellen. A Celtic az előző meccsén legyőzte az Anderlechtet, amit a skótok edzője, Hein Vanhaezebrouck is “futball csodának” nevezett, viszont a felszabadultabban játszó bajorok ellen vajmi kevés esélyük lesz a győzelemre. A Celtic hiába egyeduralkodó a skót bajnokságban, a nemzetközi porondon alárendelt szerepet játszanak ez elmúlt egy-másfél évtizedben. A német klubnál Neuer, Bernat, Martinez és Ribery is sérült, míg a skót együttesnél Ralston és Simunovics nem fog pályára lépni.

C csoport:

20:45 Chelsea – AS Roma (Tv: M4 Sport)
18:00 Qarabag – Atletico Madrid (Tv: Sport 1)

A szerdai játéknap egyik slágermérkőzése a Chelsea – AS Roma találkozó. Az angol klub két ponttal előzi meg a tabellán az olaszokat, így a csoport első helye lesz a tét. Egyik csapat főpróbája sem sikerült igazán jól, hiszen a bajnokságban Antonio Conte gárdája a Crystal Palace-tól kapott ki, míg a Farkasok a Napoli ellen szenvedtek vereséget. A két klub tétmeccsen legutóbb a 2008-as BL-kiírás csoportkörében találkozott egymással, ahol az egyik mérkőzést az angolok (1-0), a másikat az olaszok nyerték (3-1). A kékeknél biztosan nem lép pályára Kante, Moses és Drinkwater, viszont nyári igazolásuk, Alvaro Morata már együtt edzett a csapattal, így csereként akár számíthat is rá Conte. A Románál Manolas, Schick és Defre van a sérültek listáján.

Az Atletico Madridnak viszonylag könnyű dolga lehet az azeri bajnok Qarabaggal, amely abszolút újoncként vesz részt az idei kiírásban. A madridiak azonban nagyon rosszul kezdték a BL-szezonjukat, hiszen eddig csak egy döntetlent és egy vereséget tudnak felmutatni, így a meccs tétje a belépés a továbbjutásért folytatott küzdelembe. A mérkőzés egyértelmű esélyese Simeone gárdája, ám a statisztika ellenük szól: legutóbbi tíz idegenbeli mérkőzéséből csak három alkalommal nyert idegenben a BL-ben. További rossz hír a spanyoloknak, hogy egyik legjobbjuk, Griezmann játéka kérdéses egy rejtélyes betegség miatt, illetve Koke szereplése sem biztos egy izomprobléma miatt.

D csoport: 

20:45 Barcelona – Olympiakosz (Tv: Sport 1)
20:45 Juventus – Sporting CP

A Barcelona eddig kiváló szezont fut, mind a bajnokságában, mind a BL-ben. Míg a hétvégén elvesztették 100 százalékos teljesítményüket a La Ligában, addig ezt még megmenthetik a Bajnokok Ligájában az Olympiakosz ellen. A görög csapat azonban mindkét helyen szörnyű teljesítményt nyújt, így szinte biztos, hogy a katalán gárda meg fogja tudni tartani a győzelmi szériáját. Lionel Messi még csak két gólos ebben a kiírásban, viszont 96 BL-gólját biztosan kibővíti a mai mérkőzésen. A katalánoknál Dembele és Rafinha sérült, míg a görögök több játékosukra sem számíthatnak. A két csapat egyébként még soha nem találkozott egymással a nemzetközi porondon.

A csoport másik nagy esélyese, a Juventus a lisszaboni Sportingot fogadja. A két csapat jelenleg azonos pontszámmal áll, de a portugálok a jobb gólkülönbség miatt a második helyet foglalják el. Allegri együttesének ma mindenképp nyernie kell, ha szeretnének előzni, és bebiztosítani a második pozíciót a tabellán főleg, miután a Barcelonától kikaptak az első mérkőzésükön a csoportkörben. Az olaszoknál biztosan nem lép pályára De Sciglio, Höwedes és Marchisio, míg a Sportingnál minden játékosára számíthat Jorge Jesus vezetőedző. A két klub tétmeccsen még nem találkozott egymással.