Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem akármilyen szavakkal illette Carlos Bacca a Milan csapatát

Carlos Bacca 2015 és 2017 között szerepelt a Milan csapatában, a napokban pedig pár – nem éppen hízelgő – szóban tért ki kétéves milánói időszakára.

espn

Akadt azért egy-két szebb pillanata is (forrás: espn)

Az említett időszakban a Milan előbb egy hetedik, majd egy hatodik helyezéssel zárt a Serie A-ban, valamint a Juventus legyőzve megnyerték az Olasz Szuperkupát. A kolumbiai támadó hazája egyik rádióállomásának nyilatkozott a következőképpen: „Milánóba igazolásomkor több mindent szerettem volna elérni, de az a Milan minden idők egyik legrosszabja volt. Személy szerint elégedett vagyok, mert többnyire jól teljesítettem (70 bajnoki mérkőzés/31 gól). Nem tett jót, hogy Silvio Berlusconi 31 év után meg akart válni a csapattól, nagy volt a felfordulás körülöttünk. Az edzővél és az új vezetőséggel nem igazán találtam meg a közös hangot, így a távozás mellett döntöttünk, de tiszta a lelkiismeretem, hiszen a Milan nekem is köszönhetően visszatérthetett az európai porondra”.

Bacca egyébként papíron még mindig a milánóiak játékosa, csak kölcsönben szerepel a Villarrealnál, de ezen kijelentések alapján aligha látjuk többé piros-fekete mezben.

(zp)