Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Két gólos előnyt adtak le a spanyolok az oroszok ellen

Sergio Ramos most tizenegyesből “büntetett”, ám csapata nem tudta megtartani az előnyét, így a spanyolok “csak” döntetlent értek el Oroszországban. A hollandok magabiztosan verték Romániát, még a szlovákok a hosszabbításra hagyták a döntést. 

assensio

Szlovákia – Norvégia 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Lobotka (90+3.)

A Farkas Ádám vezette találkozón a szlovákok Lobotka révén egy hosszabbításban szerzett góllal tudtak diadalmaskodni a norvégok ellen. A mérkőzésen érződött, hogy az ég világon semmi tétje. Ráadásul mindkét kapitány alaposan felforgatta csapatát. Összességében megérdemelt hazai győzelem, ugyanis Szlovákia mindvégig fölényben játszott.

Oroszország – Spanyolország 3-3 (1-2)
Gólszerzők: 
Smolov (41.,70.), Miranchuk (51.) ill. Alba (9.) Ramos (35. b.u., 53. b.u.)

Alba révén már a 9. percben megvolt a vezetést a spanyol csapatnak, majd Ramos tőle nem éppen megszokottan büntetőt értékesített, így a 35. percben már kettővel mentek a vendégek Oroszországba, a jövői évi Vb házigazdája ellen. Azonban a hazaiak nem adták fel, a 41. percben Smolov szépített, majd a szünet után Miranchuk már egyenlített. A spanyolok ezután rákapcsoltak és két perccel az orosz gólra már válaszolni is tudtak. Sergio Ramos ismét lecsapott és ismét büntetőből, így 2-3 volt az állás. Egészen a 70. percig, amikor is Smolov ismét beköszönt. Gólja a végeredményt is kialakította, egy izgalmas jó színvonalú mérkőzésen egy gól gazdag 3-3-as döntetlen.

Románia – Hollandia 0-3 (0-0)
Gólszerzők: 
Depay (47.), Babel (56.), de Jong (81.)

A Vb-ről lemaradó hollandok kiadták minden dühüket, ám a “gépezet” beindításához 47 perc kellett, ugyanis Depay ekkor szerezte hazája első gólját. Babel az 56. percben megduplázta ezt, majd de Jong a hajárban lezárta a mérkőzést és kialakította a 0-3-as végeredményt. Hollandia végig jól és magabiztosan játszott, ha így szerepeltek volna a selejtezők során, most nem a nagy hiányzók között emlegetnénk őket.

Képek forrása: twitter.com/sefutbol