Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Atlético: korábbi ügynöke szerint Griezmann távozni készül!

Eric Olhats, Antoine Griezmann korábbi ügynöke szerint nagyon is valószínű, hogy a francia klasszis Atléticós karrierje utolsó időszakát éli.

(Kép: marca.com)

Antoine Griezmann az AS Roma elleni szerda esti 2:0-ra megnyert Bajnokok Ligája találkozón ugyan megrázta magát, és csapata igazi vezére volt, ugyanakkor újfent egyre hangosabban hallani arról, hogy a francia klasszis utolsó szezonját tölti a “matracosoknál”. Erre engednek következtetni a francia támadó korábbi ügynökének szavai is.

Nagyon bonyolult a helyzete! Jól ismerem őt, így azt gondolom, az, hogy gyengébb formában játszott az utóbbi időszakban, az jelent valamit!” – Idézi a L’Equipe francai sportnapilap Eric Olhats-et.

“A futballban minden elképzelhető, így persze az is, hogy meggondolja majd magát a közeljövőben, de szerintem most sok minden utal arra, hogy Griezmann és az Atlético Madrid útja elválnak.” – Folytatta a játékosügynök, akivel Griezmann az év korábbi szakaszában szüntette meg a közös munkát. Mr. Olhats elmondta azt is, hogy attól, hogy nem dolgoznak már együtt, barátok maradtak, és telefonon is sokat beszélnek. “Jó a kapcsolatunk, így pontosan tudom azt is, hogy bármikor, amikor megkérdezik például arról, hogy mit szól ahhoz, hogy a Real Madrid elleni hétvégi derbin kifütyülték őt a szurkolók, azt válaszolná rá, hogy ezt el kell fogadnia! Persze legbelül szenved ettől,  nagyon bántja ez is!” – Jegyezte még meg az ügynök.