Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: végre megszakadt a kapus 43 meccses pechsorozata!

Szinte hihetetlen, de már 31 éves a CSZKA Moszkva sajátnevelésű frontembere, Igor Akinfejev. Az orosz válogatottban és a klubjában is csapatkapitány kapus tegnap este megszakította a már több, mint egy évtizede tartó balszerencse sorozatát.

akinfejev001

Akinfejev 2003-ban került fel a CSZKA felnőtt csapatához, azóta pedig többek között hat bajnoki címet és egy UEFA-kupa győzelmet ünnepelhetett a moszkvaiakkal. Előbbi sikereknek köszönhetően több alkalommal is indulhatott csapatával a Bajnokok Ligájában, ahol azonban jobbára elkerülték a sikerek.

Sőt, egy különös, már hosszú évek óta húzódó rekordot is magáénak tudhatott Akinfejev. A korábban több nyugat-európai sztárcsapat által is csábított hálóőr ugyanis az eddigi 43 Bajnokok Ligája meccsen amin pályára lépett mindig kapott gólt! Elképesztő vesszőfutásról, és balszerencséről beszélhettünk tehát eddig. Azonban a jó Igor tegnap végre lehúzta a rolót a pocsék formát mutató, a csoportkörben továbbra is nullapontos Benfica ellen.

A portugálok után a CSZKA szurkolók kedvence természetesen megköszönte a védők munkáját. Rossz hír lehet Akinfejev számára, hogy bár a klubja pontszámban fej-fej mellett áll a második Basellel, csakhogy míg ők a Manchester Uniteddel kénytelenek találkozni az utolsó körben, addig a svájciaknak „csak” a Benfica lesz az utolsó ellenfelük.

Balogh József