Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: Olaszország mégiscsak ott lesz a tornán?! – sajtóhír

Az olasz labdarúgó válogatott nem éli éppen virágkorát: mint arról korábbi összefoglalónkban is beszámoltunk, a négyszeres világbajnok nemzeti csapat Svédország ellen búcsúzott az oroszországi tornán való részvétel reményétől a kontinentális pótselejtező keretein belül. Most azonban úgy tűnik, mégis halvány sanszuk nyílhat a legrangosabb nemzetközi kupa ismételt elhódítására…

peru

Korai volt a perui szurkolók és a csapat öröme? (kép forrása: thesun.co.uk)

A reményforrás az olaszok számára pedig nem más lehet, mint a Perui Labdarúgó Szövetség körül kialakulni látszó botrány. A világbajnokságok szabályzatában ugyanis a következő vészforgatókönyv szerepel egy válogatott esetleges kizárása esetén:

“Amennyiben bármely válogatott visszalép a tornán való részvételtől (vagy kizárására kerül sor), a FIFA Rendezőbizottsága saját belátása szerint járhat el az adott szövetség ügyében és a szükséges intézkedések foganatosításában. Különösképpen igaz ez a visszalépő (vagy kizárt) válogatott számára fenntartott helyet átvevő nemzeti csapat megválasztására is.”

Olasz és angol sajtóértesülések pedig azt is tudni vélik, hogy a kizárás megvalósulása esetén a Rendezőbizottság választása az olasz labdarúgó válogatottra esne, mivel a pótselejtezőig eljutó csapatok közül ők képviselik a legnagyobb játékerőt.

A hivatalos szabályzatból kiolvasható, hogy az ilyen jellegű döntések teljes mértékben a FIFA hatályos szervének hatáskörét képezik, a szövegben sehol sem szerepel az, hogy a kizárt válogatott helyét átvevő nemzeti csapatnak a kizárt válogatottal azonos szövetségből kellene érkeznie, vagy hogy a világranglistán bármilyen jelentőségű pozíciót kellene betöltenie…

Természetesen ez önmagában még nem bizonyíték az Azzurri kijutására, ám tegyük a szívünkre a kezünket, és mondjuk ki: mindannyian szívesebben szorítanánk egy olasz-német meccsen valamelyik félnek, minthogy tennénk ugyanezt egy esetleges Peru-Szaúd-Arábia mérkőzésen…

Írta: Wernigg Márton