Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: otthon bukta el a csoportelsőséget a Chelsea! – videóval

A Bajnokok Ligája csoportköre az utolsó fordulóval zárult. A C csoportban igazi rangadóra került sor, a Chelsea hazai pályán fogadta a továbbjutásért küzdő Simeone által vezetett Atlético Madrid együttesét.

3060

Remek mérkőzésre volt kilátás a Stamford Bridgen hiszen a Chelsea már biztosan ott lesz a nyolcaddöntős mezőnyben, a madridi együttes azonban győzni érkezett az angol fővárosba. Azonban a londoni kékek nem lehettek nyugodtan hiszen egy esetleges vereséggel a csoportelsőség is veszélybe kerülhetett. A találkozó első helyzetére nem is kellett sokat várnunk, a második percben Zappacosta a tizenhatos sarkáról eresztett meg egy lövést, az olasz középpályás próbálkozása jócskán célt tévesztett. Az ötödik percben a vendégek előtt is gólszerzési lehetőség adódott, a Chelsea volt támadója Fernando Torres több védő gyűrűjéből lőhetett kapura, de spanyol támadó lövése a kapu fölé szállt. A folytatásban komoly taktikai csata folyt a középpályán, a matracosok birtokolták többet a játékszert, de komoly ziccerig nem jutottak az első 20 percben. A hazaiak előtt viszont adódott komoly lehetőség a gólszerzésre a 17. percben Morata lövése nem sokkal kerülte el Oblak kapuját. A találkozó 23. percében az Atlético védelme első komolyabb hibáját kis híján kihasználta Chelsea, miután Fabregas egy bedobást követően gyorsan megjátszotta Victor Moses-t , aki Morata elé passzolt hajszálpontosan a spanyol gólvágó lövése azonban nem okozott gondot a vendégek hálóőrének. Az első játékrész hajrájában nem sok lehetőséget láthattunk, a 37. percben Zappacosta lövését védte nagy bravúrral Oblak, ami még az egyik madridi védőn is irányt változtatott. A félidő hajrájára a londoni kékek átvették a kezdeményezést és az Atléticot a saját kapuja elé szegezte. Simeone együttese nem nagyon tudott az első játékrészben mit kezdeni Conte együttesével és gól nélküli döntetlennel vonulhattak szünetre a csapatok.

Fordulást követően a Chelsea komoly nyomás alá helyezte a madridiak kapuját és sorra dolgozták ki a helyzeteiket a londoni kékek. Előbb a 49. percben Christensen próbálkozását védte Oblak, majd nem sokkal később Hazard lőtt a jobb kapufa mellé. Az Atlético ezt követően kijött a Chelsea szorításából és a második játékrész egyik legnagyobb helyzetét dolgozták ki a matracosok. Az 53. percben Filipe Luis lövése a jobb kapufán csattant, a kipattanót pedig Koke fejelhette kapura azonban Courtois a helyén volt és bravúrral hárított. A találkozó 56. percében meg is szerezte a vezetést az Atlético, miután egy szögletet követően Torres csúsztatta tovább a játékszert amit Nigúez közvetlen közelről Courtois hálójába fejelt védhetetlenül. – 0-1! A gólt követően a londoni kékek előtt komoly gólszerzési lehetőségek adódtak, de a madridiak hálóőre remekül állta a sarat és több alkalommal is bravúrt mutatott be. A 68. percben előbb Christensen fejesénél, majd Morata helyzeténél védett a szlovén portás. A találkozó 75. percében egyenlített a Chelsea miután Hazard lövésébe a vendégek védője Savic beleért ami a saját kapujában kötött ki. -1-1! Az egyenlítő gólt követően azonnal megszerezhette volna a vezetést a hazai együttes, Morata ziccerét Oblak elképesztő bravúrra hárította. A hajrában teljesen nyílt lett a játék és mindkét oldalon adódtak komoly lehetőségek. A folytatásban azonban már nem született gól, amit azt jelentette a Chelsea hazai közönsége előtt bukta el a csoportelsőséget mivel a csoport másik mérkőzésén az AS Roma a papírformának megfelelően legyőzte a Qarabag együttesét.

A C jelű kvartett végig kiegyenlített volt ami az AS Roma és a Chelsea teljesítményét illeti. Viszont kiemelendő az Atlético Madrid feltámadása ugyanis Diego Simeone együttese az első négy körben nem tudott nyerni, így komoly hátrányba kerültek már az elején, amit a végére nem tudtak ledolgozni hiába küzdöttek hősiesen az Atlético játékosai megkell hogy elégedjenek az Európa-liga szerepléssel a továbbiakban. Míg a Roma végig nagyott küzdött a Chelsea együttesével a csoportelsőségért végül pedig a rómaiak örülhettek, hiszen hazai pályán legyőzték a londoniakat, míg idegenben ikszeltek a kékek otthonában ami döntőnek bizonyult.

Chelsea – Atlético Madrid 1-1 (0-0)
Helyszín: Stamford Bridge, London, Vezette: Makkelie (holland)
Gólszerzők: Savic (81., öngül) ill. Niguez (56.)
Sárga lapok: Zappacosta (52.) ill. Lucas (16.)
Kiállítás: 

Chelsea: Courtois – Cahill, Christensen, Azpilicueta – Moses, Bakayoko (Pedro 64.), Kanté, Fabregas, Zappacosta (Willian 73.) – Hazard – Morata (Batshuayi 81.). Vezetőedző: Conte

Atl.Madrid: Oblak – Gimenez (Vietto 79.), Savic, Lucas, Filipe Luis – Koke, Thomas, Gabi (Correa 78.), Niguez – Torres (Carrasco 57.), Griezmann. Vezetőedző: Simeone.

https://www.youtube.com/watch?v=mogXBYlEDAg

A csoport végeredménye:

ccsopi

Képek: uefa.com

Ondik Gábor