Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Európa-liga: a legjobb 32 mezőnye! – Íme a névsor és a kiemelés

AC Milan, Arsenal, Dortmund, Napoli, Atletico Madrid, avagy ezen névsor akár a Bajnokok Ligája továbbjutó csapatainak egy része is lehetne, ám ezen klubok vagy a tavalyi, vagy pedig az idei szezonban rontottak és a bajnoki helyezésük csak az Európa-liga szereplésre predesztinált, vagy az idei BL-szereplésük volt csalódást keltő. Alighanem a felsorolt klubok a sorozat legnagyobb favoritjai az egyenes kieséses szakasz megkezdése előtt, és még talán ide sorolható a Lyon, melynek extra motivációt jelent a hazai pályán vívható finálé. Szerencsére magyaroknak is szoríthatunk a folytatásban, avagy íme a legjobb 32 mezőnye a hétfői sorsolás előtt. Megvan a kiemelés és a fináléig vezető pontos út összes fontos dátuma.

og-default

Tizenkét csoportelső, tizenkét csoportmásodik és nyolc a BL-ből csoportharmadikként érkező együttes, avagy ők harmincketten alkotják az Európa-liga egyenes kieséses szakaszának mezőnyét, köztük van a 2017/18-as kiírás végső győztese. A névsor igen tetszetős, fentebb már említettünk jó pár favoritot és nagyágyút, de senkit se írjunk le. A spanyol klubcsapatok mindig nagyon jók a sorozatban és a Villarreal, Athletic Bilbao, Real Sociedad hármas is áll még a BL-ből érkező Atletico Madrid mellett. A Lazio pedig még komoly meglepetést is okozhat, sőt ha a jelenlegi erőviszonyokat nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy előrébb jár, mint az AC Milan.

Ami a magyarokat illeti, Kádár Tamás a Dinamo Kijev színeiben képviselheti hazánkat a folytatásban, de nem ő az egyetlen, hiszen a BL-ből érkező RB Leipzig minden bizonnyal Gulácsi Péterrel a gólvonalon fog hamarosan debütálni a sorozatban. Valamint ott van még az Asztana, melynek magyarja Kleinheisler László egyenlőre hosszas sérüléssel küzd. Na meg hát februárig még van egy átigazolási időszak.

A folytatásban résztvevő csapatok névsora

Csoportelsők: Villarreal (spanyol), Dinamo Kijev (ukrán), Sporting Braga (portugál), AC Milan (olasz), Atalanta (olasz), Lokomotiv Moszkva (orosz), Viktoria Plzen (cseh), Arsenal (angol), Red Bull Salzburg (osztrák), Athletic Bilbao (spanyol), Lazio (olasz), Zenit (orosz)

Másodikok: Asztana (kazah), Partizan Beograd (szerb), Ludogorec (bolgár), AEK Athén (görög), Lyon (francia), FC Köbenhavn (dán), FCSB (román), Crvena zvezda (szerb), Marseille (francia),
Östersund (svéd), Nice (francia), Real Sociedad (spanyol)

A Bajnokok Ligájából csatlakoznak: CSZKA Moszkva (orosz), Celtic (skót), Atlético Madrid (spanyol), Sporting CP (portugál), Szpartak Moszkva (orosz), Napoli (olasz), RB Leipzig (német), Borussia Dortmund (német)

Kalapok a sorsolás előtt

Ami a sorsilást illeti, hétfőn a svájci Nyonban húzzák majd össze a csapatokat közvetlenül a BL-sorsilást követően. A szabályzat ugyanaz mint a legrangosabb sorozatban, vagyis egy csoportból és egy nemzetből érkező csapatok a sorozat ezen szakaszában még nem találkozhatnak egymással, valamint a politikai helyzetre való tekintettel külön kritérium vonatkozik az orosz és az ukrán klubcsapatokra, így a Dinamo Kijev a kiemelés tükrében a Szpartak Moszkvát biztosan nem kaphatja, valamint a későbbiekben ha továbbjutnak, ez szintén igaz a CSZKA Moszkvára, a Lokomotiv Moszkvára és a Zenitre is, ám utóbbi három csakúgy mint Kádárék most szintén kiemeltek.

Kiemeltek: Villarreal (spanyol), Dinamo Kijev (ukrán), Sporting Braga (portugál), AC Milan (olasz), Atalanta (olasz), Lokomotiv Moszkva (orosz), Viktoria Plzen (cseh), Arsenal (angol), Red Bull Salzburg (osztrák), Athletic Bilbao (spanyol), Lazio (olasz), Zenit (orosz), CSZKA Moszkva (orosz), Atlético Madrid (spanyol), RB Leipzig (német), Sporting CP (portugál)

Nem kiemeltek: Asztana (kazah), Partizan Beograd (szerb), Ludogorec (bolgár), AEK Athén (görög), Lyon (francia), FC Köbenhavn (dán), FCSB (román), Crvena Zvezda (szerb), Marseille (francia), Östersund (svéd), Nice (francia), Real Sociedad (spanyol), Napoli (olasz), Szpartak Moszkva (orosz), Celtic (skót), Borussia Dortmund (német)

Europa_League.svgÚt és dátumok a lyoni fináléig

December 11. – Sorsolás (legjobb 32)

Február 15. – a legjobb 16 közé jutásért, odavágók
Február 22. – a legjobb 16 közé jutásért, visszavágók

Február 23. – Sorsolás (nyolcaddöntős párosítás)

Március 8. – nyolcaddöntő, odavágók
Március 15. – nyolcaddöntő, visszavágók

Március 16. – Sorsolás (negyeddöntős párosítás)

Április 5. – negyeddöntő, odavágók
Április 12. – negyeddöntő, visszavágók

Április 13. – Sorsolás (elődöntős párosítás)

Április 26. – elődöntő, odavágók
Május 3. – elődöntő, visszavágók

Május 16. – döntő (Lyon, Parc Olympique Lyonnais)