Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozott Leandro Martínez a Halitól

Alig fejeződött be a magyar élvonalbeli bajnokság őszi etapja, a csapatoknál máris elkezdődött a keretalakítás. Szombathelyen Leandro Martínez az első távozó.

martinez

Sokat nem játszott a Haladásban Leandro Martínez, aki 2013 óta játszik hazánkban. A korábban Kispesten, Győrben és az MTK Budapestben is megforduló labdarúgó közös megegyezéssel bontott szerződést a vasi székhelyen. Erről, és a téli felkészülési tervekről is beszélt Tóth Miklós ügyvezető.

„A felkészülést január kilencedikén kezdi a csapat, tizedikén és tizenegyedikén terheléses orvosi vizsgálat vár a gárdára. Január végére tíznapos törökországi edzőtábort tervezünk, ahol három meccset is játszunk, idehaza pedig ötször lépünk pályára, megmérkőzünk például a szlovén Mariborral és Lendvával, valamint az osztrák Wiener Neustadttal. Egy játékosunk távozott, Leandro Martínezzel közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Vélhetően lesznek követői, ugyanakkor várhatóak új futballisták is. Minden szekcióba, a védelembe, a középpályára és a támadósorba is szeretnénk igazolni.”

A részletes program még nem ismert, de mint Tóth megjegyezte, a BL-szereplő Maribor, a Nafta Lendava, valamint a Wiener Neustadt-tal is mérkőznek a bajnokságban 11. helyen álló Haladás.

~GS~