Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eldőlt a válogatott védő sorsa – hivatalos

Amint várható volt, az élvonalban kiesőhelyen szerénykedő francia Dijon fél évre kölcsönadta Lang Ádámot a második ligában szereplő Nancy-nak.

LangAdam1200_960px

Kölcsönbe került Lang Ádám a Ligue 2-ben szereplő Nancy-hoz. A múlt héten már megegyezett a két klub, míg a védő kedden írta alá fél évre szóló kölcsönszerződését. A Dijon nem szeretne lemondani a bekkről, ezért adták csak kölcsön. „A Dijon elnökének és edzőjének elmondtam, hogy játszani szeretnék. Más országból is voltak érdeklődők, de a Nancyval gyorsan sikerült egyezségre jutni. Úgy érzem, kedvező lehetőséghez jutottam.” – fogalmazott a válogatott labdarúgó.

Az első edzéseken már túl is van Lang, akit a következőképp méltatott a Ligue 2 tizenhatodik helyén álló klub elnöke: „Ádám a testi erejével, a tapasztalatával és az állandó játéklehetőség iránti vágyával egyaránt a segítségünkre lesz. Az edzői stábtól azt hallottam, hogy máris kitűnő alkalmazkodóképességről tett tanúbizonyságot.” Pénteken be is mutatkozhat új együttesében Lang Ádám, hiszen a Nancy a Niort vendége lesz.

Nem Lang az első magyarja a klubnak, hiszen Rudolf Gergely az egyesület akadémiáján nevelkedett, majd itt is mutatkozott be a felnőttek között.

~GS~