Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sokk! Súlyosan beteg a ghánai légiós

Átigazolási mizéria mellé fertőző betegség is társult Jospeh Paintsil esetében.

fradi-lead-1024x576

Egy ghánai kórház írásban tájékoztatta a Ferencvárost, hogy tizenkilenc esztendős labdarúgója, Joseph Paintsil elkapta a maláriát. Emiatt január elején kórházba is került, ahol kezelték, valamint gyógyszert is kapott malária ellen. A ghánai labdarúgó ugyan elhagyhatta az egészségügyi intézményt, ám feküdnie kell, így jóval később térhet vissza Európába. Orosz Pál szerint ugyanakkor minden segítséget megkap a játékos. „Valóban, hozzánk is eljutott a ghánai kórház írásos diagnózisa, hogy tehetséges, fiatal játékosunk, aki tegnap az Év gólja díjat is elnyerte, súlyos, maláriás beteg – fogalmazott a Fradi vezérigazgatója az egyik vezető magyar sportportálnak. – Többet érthetően nem szeretnék mondani, mindenesetre mihamarabbi gyógyulást kívánunk, orvosunk már felvette a kapcsolatot a ghánai kórházzal, minden segítséget megadunk.”

Ez a második eset, hogy kivételt tesznek a játékosokat érintő egészségügyi problémák nyilvánosságra hozatalának tilalma alól. Tavaly Lovrencsics Gergő esetében tettek ugyanígy, mint ismert a válogatott labdarúgó olyan szerencsétlenül ütközött a Magyar Kupa döntőjében az egyik Vasas-játékossal, hogy komolyan megsérült.

~GS~