Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

CONCACAF BL: fél lábbal már negyeddöntős a Toronto – videóval

Magyar idő szerint ma késő hajnalban a Colorado Rapids otthonában lépett pályára a Toronto FC a CONCACAF Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján. Az észak-és közép-amerikai, valamint a karibi zóna legrangosabb kupasorozatának ezen meccsén tehát két MLS-klub mérte össze tudását, melyből első körben a liga címvédője jött ki győztesen.

IMG_20180221_105546Giovinco a Toronto mindkét góljában nagy szerepet játszott (forrás: twitter.com/MLS)

Magyar idő szerint mára virradó hajnalban a Colorado Rapids otthonában két MLS-csapat csapott össze a CONCACAF Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján, ugyanis Tim Howardék a szintén az élvonalbeli észak-amerikai profiligában szereplő, egyben ott címvédő Toronto gárdáját fogadták, méghozzá nem akármilyen körülmények között! Ugyanis -16 celsius fokos hőmérséklet volt Colorado-ban, ilyen hidegben pedig még egyszer sem játszott egymás ellen két MLS-csapat. A mérkőzést megelőző naphoz képest ráadásul rosszabb lett a helyzet, hiszen akkor még “csak” -8 celsius fokot mértek a helyszínen.

Az MLS-szezon jövő hétvégén veszi kezdetét, ám ez már főpróba volt a csapatoknak. A párharc első körében a szünetig nem esett gól, de utána nem kellett sokat várni arra, hogy ez megváltozzon. Az 55. percben Osorio fejese akadt be Howard kapujába Giovinco beadását követően (0-1)! Majd a korábban gólpasszt kiosztó olasz támadó egy hasonló beadást vágott be kapásból – a levegőben ellőtt labda Auro beívelése nyomán a 73. percben hullott a kapuba (0-2)! A lefújásig már több találat nem született, a Toronto pedig érvényesítve a papírformát a jövő heti kanadai visszavágó előtt már fel lábbal a negyeddöntőben érezheti magát. A vendégek végig jobban játszottak, és minden tekintetben uralták a meccset, viszont azért a Colorado-nak is akadt egy-két lehetősége.

CONCACAF Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, odavágó
Colorado Rapids – Toronto FC • 0-2 (0-0)
Helyszín: Dick’s Sporting Goods Park
Gólszerzők: – , ill. Osorio (55.), Giovinco (73.)


Még egy mérkőzést rendeztek hajnalban, méghozzá Costa Ricában, ahol a hazai Herediano vendége a mexikói Tigres volt. Ezen a találkozón 4 gól is esett, hiszen 2-2-es eredménnyel zárult a párharc első meccse. De nem akárhogy alakult ki ez az eredmény, hiszen a 90. percet megelőzően még a vendégek vezettek 2-0-ra, ám jött egy hazai büntető, majd a hosszabbítás harmadik percében az egyenlítés is az otthon játszó klubtól, melynek egalizáló gólját Arrieta szerezte!

CONCACAF Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, odavágó
Herediano – Tigres • 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Ruiz (90. – büntetőből), Arrieta (90+3.), ill. Meza (15.), Zelarrayan (59.)


Holnapra virradóan is lesznek pályán amerikai topcsapatok, hiszen idegenben játszik majd az MLS-es FC Dallas!

Nagy Dávid