Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: bajnoki címre várva – esélyleső IV.

Elérkeztünk sorozatunk utolsó részéhez, melyben a listavezető Ferencváros, az üldöző Videoton, valamint az ősz meglepetéscsapata, a Debrecen kerül terítékre.

960fradiuj_960px

Ami az átigazolási időszakot illeti, nem volt eseménymentes a Ferencváros tele. Mint ismert, Joseph Paintsil előbb nem érkezett vissza időben szabadságáról, majd kurta-furcsa módon maláriás lett, hogy aztán a belga Genk konkrét ajánlatáról írjanak, melynek következtében egy időre elérhetetlennek bizonyult a ghánai légiós, így a Fradinak nemzetközi jogi lépésekre volt szüksége, hogy visszatérésre bírja. Ezt követte Nagy Dominik hazatérése, ami várható volt az őszi hírek után, miszerint a Legia Warsawa edzője kitette a keretből hozzáállása miatt, igaz a válogatott középpályás mindössze kölcsönbe érkezett haza. Az egyetlen téli érkező Dejan Grigorjevic, akit a szerb FK Voždovać-tól igazoltak a zöld-fehérek. A felkészülési időszakban kilenc találkozót vívott a listavezető, s ebből mindössze egyet, a Rijeka ellenit vesztette el Thomas Doll legénysége. Pedig többek között az orosz Premjer Liga első helyezettjével, a Lokomotiv Moszkvával is mérkőztek. Ugyan nem tekintenek nagyon előre a fővárosiak, az azonban biztos, hogy innen már nem szívesen engednék ki az első helyet, ehhez azonban a Videotonnak is lesz egy-két szava. .

Tipp: 1-2. hely

328998_dinamo_kijev_videoton_fc

Kimondott cél a bajnoki cím Székesfehérváron, ahol a keretet tekintve nem is lehet kérdés, hogy minőségben erősödött a játékosállomány. Tekintve, hogy sikerült tizenhárom év után hazacsábítani Huszti Szabolcsot, valamint a támadósorba is minőségi igazolást sikerült eszközölni. Más lapra tartozik, hogy közben Asmir Suljic, Ezekiel Henty, Fejes András, Barczi Dávid és Horváth Tamás is távozott. Suljic és Henty ősszel húzóemberei voltak a második helyen telelő Videotonnak, ám mindkettejük hozzáállásával problémák adódtak. A bosnyák szélső nyárig a második csapatban szerepel, akkor ugyanis Lengyelországba szerződik, míg Henty-t a Puskás Akadémia vette kölcsön. Barczi a Vasasba igazolt, Fejes pedig Paksra került, Horváth ellenben visszatért Mezőkövesdre. Hogy az érkezők közül miképp illeszkedik majd a csapatba Stefan Scepovic, Boban Nikolov kettős, azt majd a tavasz eldönti. Az viszont tény, hogy Tomás Tujvellel minőségi cseréje lett Kovácsik Ádámnak a kapuban. A felkészülés alatt kilenc találkozón lépett pályára a fehérvári együttes, s igen változatosra sikerült az eredménysor, ám ez köszönhető többek között annak, hogy Marko Nikolic forgatta a csapatot, akadt, amikor szinte a B-sort küldte pályára, csakhogy lássa, a fiatalok közül kire számíthat. Nagy vereségbe csak egyszer, a Dinamo Kijev ellen futott bele a piros-kék alakulat, míg jobbára győztesen hagyta el a pályát a csapat.

Tipp: 1-2. hely

dsc_0082_custom_

Állandóság a jelszó Debrecenben. Herczeg András vezette szakmai stáb mindössze egyetlen labdarúgót szerződtetett télen Tomás Kosicky személyében, míg hárman távoztak. Közülük talán Jan Novota esete a legszomorúbb. A kapus nagy reményekkel igazolt nyáron a cívisvárosba, ám mindössze egyetlen bajnokin tudott segíteni, mert kiderült, értágulása olyan stádiumban volt a januári vizsgálatokon, hogy kénytelen volt befejezni profi karrierjét. Mészáros Karol az őszt még kölcsönben töltötte a Haladásnál, akik most végleg megszerezték, így biztosan nem ölti magára a piros-fehér szerelést, míg Szilvási Péter a több játéklehetőség miatt választotta a Gyirmótot. Nyolc meccset vívott januárban és februárban az együttes, amely két vereség mellett négyszer nyert, kétszer pedig döntetlent játszott. Jegyzettebb ellenféllel szemben – Levadia Tallinn, Karpati Lviv, Sheriff Tiraspol – egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérleg. Az állandóság viszont meghozhatja eredményét tavasszal, bár ehhez a többieknek is lesz néhány hozzáfűznivalója.

Tipp: 2-4. hely

Sorozatunk korábbi részei:
1. rész: Balmazújváros, Mezőkövesd, Vasas
2. rész: Haladás, Puskás Akadémia, Újpest
3. rész: Honvéd, Paks, Diósgyőr

~GS~