Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rangadót nyert a Salzburg, előnyük már utcahossznyi!

Az osztrák Bundesliga magyaros rangadója is lehetett volna a ma délutáni Red Bull Leipzig-Rapid Wien találkozó, hiszen a hazaiak kötelékében futballozik a magyar futball legnagyobb reménysége, Szoboszlai Dominik, míg a Rapidnál éppen az utóbbi hetekben tért vissza hosszú sérüléséből a tavalyi szezon felfedezettje, Szántó Tamás…

salzburg_rapid_2

Kevés gól, sok birkózás – ilyen egy valódi rangadó! (kép forrása: twitter.com/redbullsalzburg)

Red Bull Salzburg – Rapid Wien 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Berisha (73.) ill.

Szoboszlai Dominik nem került nevezésre a mai mérkőzésre, míg a fent említett Szántó Tamás a cserék között kapott helyet, ám így is megvolt a rangadónak a maga pikantériája: ellenfélként lépett ugyanis pályára a koszovói Berisha-testvérpár, Valon és Veton (sőt előbbi a mérkőzést is eldöntötte győztes találatával). A párharc váltakozó sikerekkel folyt, hol az egyik, hol a másik csapat ragadta magához a kezdeményezést. Igazán komoly helyzettel azonban egyik oldalon sem örvendeztették meg a nézőket. Az egyetlen kaput érő lövés maga a gól volt, ez sok mindent elárulhat a játék képéről…

Szántó Tamás Joelinton cseréjeként 10 percet kapott a pályán, ami igen szép, ha azt vesszük, hogy tavaly óta gyakorlatilag folyamatosan a maródiak táborát erősítette. A mérkőzést egyébként a helyszínen tekintette meg a Salzburg leendő El-ellenfelének, a Borussia Dortmundnak osztrák vezetőedzője, Peter Stöger is, aki valószínűleg szeretné a végletekig kielemezni hazája kirakatcsapatát a nyolcaddöntő előtt.

Az osztrák Bundesliga állása 25 forduló után

osztrak_bundesliga

Írta: Wernigg Márton