Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: marasztalják, de Iniesta még mindig bizonytalan

Most már hónapok óta találgat azzal kapcsolatban a futballvilág, hogy az FC Barcelona csapatkapitánya, Andrés Iniesta végül marad, vagy inkább távozik szeretett csapatától. A kérdés továbbra is megválaszolatlan, de állítólag egyre közelebb az igazság pillanata.

lionel-messi-andres-iniesta-barcelona_1mp9f4kzt2iie12bzrsjpp352k

Korábban maga a játékos nyilatkozta azt, hogy egyáltalán nem érdeklik más klubok. Sőt, még azt is kijelentette, hogy ha távozna, akkor már nem egy topcsapat lenne a célpontja, de nem is egy távoli ország gazdag klubja, amely rekorder fizetésért láncolná magához.

Ám látszólag Iniesta is elbizonytalanodott, hiszen a minap már ezt nyilatkozta a Sportnak:

„Meg kell vizsgálnom, hogy mi a legjobb nekem és a klubnak.”

– döbbentette meg fél Barcelonát szavaival a klubikon.

Azonban ha hinni lehet a pletykáknak, az FC Barcelona a továbbiakban is számítana a világ-, és Európa-bajnok játékosra. Igaz, legkésőbb április végéig választ várnak tőle a szándékával kapcsolatban, lévén a klubvezetésnek időben hozzá kell látnia a keret szükséges megerősítésének.

Balogh József