Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rangadót nyert és a tabella élére ugrott a Galatasaray – videóval

A török bajnokság (Süperlig) 29. fordulójában rendkívül fontos három pontot szerzett a Galatasaray az Istanbul Baseksehir elleni rangadón, a két csapat ugyanis helyet cserélt a tabellán, immáron a Galata az éllovas.

galata2

(Fotó: Galatasary / Twitter)

Igazi légiósparádét hozott a két nagyágyú ütközete, a kezdőkbe összesen öt török futballista került be a külföldiek mellé, a hazai játékosok inkább a kispadokon hemzsegtek.

A mérkőzésen többet tett a Galatasaray a győzelemért, erőfeszítéseiket pedig a 60. percben siker koronázta: a jobbhátvéd Mariano 20 méterről tekert parádésan a bal felsőbe. A 90. percben aztán a szebb napokat is látott Emmanuel Adebayor komikus öngólja döntötte el a találkozót: egy szöglet után a togói látszólag nem számított a labdára, mely fejéről szerencsétlenül a saját kapujába pattant.

Ezzel a három ponttal a Galata átvette a vezetést a Baseksehirtől, mely visszacsúszott a harmadik helyre, mivel a Besiktas is nyerni tudott a Göztepe ellen (5-1). Ráadásul a Fenerbahce is csak három pontra van lemaradva az újdonsült listavezetőtől, elképesztő izgalmakra van tehát kilátás a Süperlig hajrájában!

https://www.youtube.com/watch?v=V5lJh4Lox3Y

Galatasaray – Istanbul Baseksehir 2-0 

Gólszerzők: Mariano (60.), Adebayor (90.-öngól) ill.: 

A bajnokság állása 29 fordulót követően:

török

(A tabelláért köszönet az eredmenyek.com-nak!)

Lasányi Csaba