Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-döntő: 5 indok ami Liverpool-sikert ígér!

A 2017/18-as Bajnokok Ligája is a végéhez ért, mindössze egy mérkőzés maradt hátra nevezetesen a várva várt döntő, ahol a címvédő Real Madrid ellenfele a 13 év után Európa trónjára készülő Liverpool lesz. Van azonban öt indok is ami a vörösök BL-győzelmét vetíti előre. Íme:

P180410-365-Man_City_Liverpool

1. A Liverpool az egyetlen csapat a többszöri döntősök közül, amelyik minden BL (BEK) döntőjén az elsőszámú, mezében játszhatott. A mostanin is abban fog…

2. Ahányszor a Liverpool portugál ellenféllel került össze a BL-ben és sikerült továbbjutnia, megnyerte a Bajnoknok Ligáját.

3. Mindkét csapat játszott már a döntő helyszínének helyet adó stadionban. A Liverpool kétszer, mindkettőt megnyerte és még gólt sem kapott (1-0, 2-0)A Real háromszor, de csak az egyszer tudott győzni, egy döntetlen és egy vereség mellett.

4. A Pool mind az 5 BL/BEK győzelmét, fehér mezben játszó csapat ellen nyerte. Kijevben a Real Madrid fehérben fog játszani.

5. Mindössze egyetlen csapatnak sikerült eddig BL-t nyerni, a selejtezőkből indulva, a Livperpoolnak 2005-ben.