Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: New Yorkban kapott ki a címvédő! – videóval

Az MLS-ben, vagyis az észak-amerikai profiligában a hétvégi forduló zárásaként a két mérkőzést rendeztek meg tegnap késő este. Az egyik találkozón a címvédő Toronto New Yorkban vendégszerepelt, ahogyan a 2015-ös bajnok Portland Timbers is idegenben játszott.

Berget duplájával fordított a New York City a címvédő Toronto FC ellen! (Forrás: twitter.com/NYCFC)

Tegnap késő este a tengerentúlon az MLS-ben az észak-amerikai profiliga címvédője, tehát a Toronto FC a New York City csapatának vendége volt. A hazaiak számára nem indult túl jól a meccs, ugyanis a 28. percben a klub csapatkapitánya, David Villa helyét sérülés miatt Medina vette át. A 37. minutumban ráadásul Vazquez a vezetést is megszerezte a torontói gárdának (0-1)! Az első félidőben a New York City egyébként sokkal jobban dominált, mezőnyben is felülmúlta ellenfelét, míg a kanadai klubnak egyetlen kaput tálaló próbálkozása volt, de ugye ebből gól is lett.

A fordulást követően fordult a kocka, és a David Villát váltó Medina labdáját Berget jutatta a kapuba az 51. percben, így egalizált a hazai együttes (1-1)! Berget azonban ezzel nem fejezte be a gólgyártást, a 68. percben megszerezte maga és csapata második találatát is (2-1)!  Ez már mindent eldöntőnek bizonyult, így hátrányból felállva győzött a New York City! A Toronto a szünet utánra labdabirtoklást tekintve feljavult valamelyest, ám a címvédő a második félidőben is csupán egyszer találta el a kaput, amely önmagában még nem lett volna probléma, de a hazaiak hatékonyabban használták ki helyzeteiket, így sikerült fordítani és otthon tartani a három pontot. Ezzel a vereségével a torontói gárda három veretlen mérkőzést követően kapott ki.

MLS, alapszakasz
New York City – Toronto FC • 2-1 (0-1)
Helyszín: Yankee Stadium, Bronx – 23.930 néző
Gólszerzők: Berget (51., 68.), ill. Vazquez (37.)


A fenti meccs előtt már elkezdődött az Atlanta United – Portland Timbers találkozó, avagy a 2015-ös bajnokcsapat a tavalyi újonc káprázatos otthonába látogatott.

A vendégeknél csak elvétve volt a labda az első félidőben (is), mégis, hatékonyabb a Portland volt, ugyanis a Timbers a 32. percben Mabiala által vezetést szerzett! Ez volt a 30 esztendős játékos 2. gólja a szezonban, egyben a csapatban is, mióta tavaly a Portlandhez szerződött (0-1)! A szünetig további találat már nem született, hiába játszott nagy fölényben a hazai Atlanta.

A második félidőben is az Atlanta dominált, amely ugyan kicsivel kevesebbet birtokolta a labdát, de így is jóval felülmúlta e tekintetben ellenfelét, ahogy helyzetek téren is. A vendégek csak egyszer találtak kaput, míg a hazaiaknak több lehetőségük is adódott, viszont “csak” a döntetlent tudták megszerezni. Viszont az egalizálás hamar megszületett, ugyanis Gressel az 56. percben módosította az eredményt (1-1)! Végül tehát pontosztozkodással zárult a találkozó, aminek a Portland örülhet, míg az Atlanta kicsit bánhat, ám utóbbi így is éllovas a Keleti Főcsoportban, míg a Timbers Nyugaton az 5. pozíciót foglalja el.

Atlanta United – Portland Timbers • 1-1 (0-1)
Helyszín: Mercedes-Benz Stadium, Atlanta – 45.116 néző
Gólszerzők: Gressel (56.), ill. Mabiala (32.)

VIDEÓ HAMAROSAN!


Így állnak most a Konferenciák

A góllövőlista élmezőnye

Magyarok az MLS-ben

Nagy Dávid