Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: Újabb brazil kudarc, Belgium a legjobb négy között! – videóval

Az oroszországi világbajnokság negyeddöntőinek slágermérkőzését Brazília és Belgium játszotta egymással Kazanyban.

A legnagyobb érdeklődés a brazil-belga összecsapást előzte meg hiszen a jelenlegi torna egyik legparázsabb mérkőzésén feszült egymásnak a két gárda. Az előző mérkőzésen csereként beálló Fellaini és Chadli a brazilok ellen már a kezdőben kapott helyett. A braziloknál viszont Casemiro játékára nem számíthatott Tite mester sárga lapos eltiltás miatt.

A mérkőzés első lehetőségét a belgák dolgozták ki két perc játék után De Bruyne durrantott mellé. A 8. percben Neymar szögletét követően Thiago Silvát is meglepte a játékszer ami végül a kapufán csattant. Az ellentámadásból a belgák is veszélyeztettek Lukaku centerét követően Hazard lövését blokkolta a brazil védelem majd Chadli lövése nem találta el a kaput. A 13. percben egy belga szögletet követően Fernandinho egy szerencsétlen mozdulatot követően a saját kapujába pattant a válláról a játékszer. A brazilok szinte azonnal válaszolhattak volna a belga gólra, Willian lövését azonban Courtois bravúrral hárította. A 19. percben Coutinho kínálta meg távolról a belgák hálóőrét, Courtois számára azonban nem okozott komolyabb gondot a lövés. A 23. percben a belgák vezethettek kontrát, De Bruyne passzát követően Lukaku egy kötényt is kiosztott de mielőtt lőhetett volna érkezett Thiago Silva és mentett. Három perccel később Marcelo tüzelt kapura ami ugyan Courtois-ről kijött, de a belga védelem magabiztosan eltakarította a labdát. Az egyre erősődő brazil nyomás következtében a belgák teljesen beszorultak az első játékrész hajrájában. Az első félóra végén Willian beadását Fellaini kifejelte, de röviden, Paulinho bombájába viszont Witsel tette bele a lábát. Egy brazil bal oldali szögletet követően a belgák labdát szereztek és kontrát vezethettek, ami után De Bruyne zseniális góljával kettőre növelte előnyét a belga válogatott, miután kilőtte Allisson kapujának jobb alsó sarkát. A 36. percben Gabriel Jesus villant miután Kompany mellől kibújva bólintott a kapu bal oldala mellé. Egy perccel később Courtois két alkalommal is nagyot védett, előbb Marcelo beadását majd Coutinho bal alsóba tartó löketét hatástalanította a Chelsea hálóőre. A 42. percben egy belga szögletet követően Kompany sarokkal próbálta a brazil kapuba jutattni a játékszert, Allisson azonban hárítani tudta a belga bekk kísérletét.

Fordulást követően a brazilok szövetségi kapitánya Tite változtatott először a mérkőzésen, miután pályára küldte Roberto Firminót Willian helyére. A 52. percben Marcelo beadásáról a csereként beálló Firmino maradt le hajszálnyival. A 55. percben Gabriel Jesus esett el a tizenahatoson belül, amit követően hosszas videóelemzést követően a játékvezetői csapat nem ítélt büntetőt a brazilok javára. A mérkőzés 62. percében egy belga ellentámadást követően Hazard lőtt a kapu bal oldala mellé. Egy perccel később Douglas Costa lövését Courtois hárította bravúros mozdulattal. Negyedórával a vége előtt a brazilok fölénye góllá érett, miután Coutinho lágy beívelése után a csereként beálló Renato Augusto fejelt a bal alsóba. A 78. percben újabb brazil támadást követően ezúttal Firmino került helyzetbe, de a Liverpool támadója fölédurrantott. Kilenc perccel a vége előtt Renato Augusto hőssé válhatott volna, azonban a brazil csere kapu mellé lőtt. A véghajrában a brazilok miden követ megmozgattak az egyenlítés érdekében, míg a belgák kőkeményen őrizték előnyüket. A mérkőzés 94. percében Neymar lövésénél Courtois a jobb felső sarokból tolta ki a brazil lövését. Győzelmével a belgák az elődöntőben a francia válogatottal találkoznak.

Brazília – Belgium 1-2 (0-2)
Helyszín: Kazán Aréna, Kazany, 42 873 néző Vezette: Mazic (szerb)
Gólszerzők: Renato Augusto (76.) ill. Fernandinho (13., öngól), De Bruyne (31.)
Sárga: Fernandinho (85.), Fagner (90.) ill.Alderweireld (47.), Meunier (71.)
Kiállítás: – ill. –

Brazília: Allisson – Marcelo, Miranda, T.Silva, Fagner – Fernandinho, Paulinho (Augusto 73.) – Neymar, Coutinho, Willian (Firmino 46.) – Gabriel Jesus (Douglas Costa 58.). Szövetségi kapitány: Tite

Belgium: Courtois – Alderweireld, Kompany, Vertonghen – Meunier, Fellaini, Witsel, Chadli (Vermaelen 83.) – De Bruyne, Lukaku (Tielemans 87.), Hazard. Szövetségi kapitány: Roberto Martínez

https://www.youtube.com/watch?v=y9dfZyieyhE

Képek forrása: fifa.com

Ondik Gábor