Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: balsikerű főpróba

Az előző szezon végén, épp, hogy csak bent maradt az első osztályban a Diósgyőr focicsapata, ezért sokan azt gondolták, lecserélik a fél keretet. No akik erre tippeltek tévedtek. Az első keretből Vela, Kocsis és Szarka távozott, Mazalovic, Vernes érkezett. Szombaton tartott főpróbájuk után pedig Fernando a vezetőedző elégedett volt, annak ellenére, hogy vereséget szenvedtek.

Fernandonak még van mit csinálnia (dvtk.eu)

Fernando Fernandez meccs utáni értékelése: – Véleményem szerint ez volt a legjobb meccsünk a felkészülési időszakban. Egy jó csapattal találkoztunk. A játékosaim kiváló erőben vannak, azt láttam tőlük, amit szerettem volna látni, ezért összességében elégedett vagyok. Vannak dolgok, amiben még fejlődnünk kell, például a támadó zónában sokkal aktívabbnak kell lennünk, de jó úton haladunk.

A DVTK jövő héten vasárnap kezdi el a bajnoki szezont, mégpedig az ezüstérmes Ferencváros otthonában.

DVTK – Maccabi Netanya 1-2 (1-1)
Telki, MLSZ Edzőközpont, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Farkas Ádám (Márkus Tamás, Berényi Ákos)
Gólszerző: Mazalović (1-0) a 10., Avraham (1-1) a 44., Gozlan (1-2) a 85. percben.
Sárga lap: Busai a 70., Mazalović a 85. percben

DVTK:  Antal – Eperjesi, Lipták, Brković, Forgács – Busai, Mazalović, Hasani – Makrai, Bacsa, Ugrai. Vezetőedző: Fernando Fernandez.
Maccabi Netanya:  Amos – Heubc, Azoulay, Guldenberg, Borustein – Avraham, Fazaz, Osk, Maleke – Levy, Gozlan. Vezetőedző: Slobodan Drapic.
Csere: Ugrai helyett Ioannidis a 46., Borustein helyett Kahlon a 46.,  Guldenberg helyett Tovitov a 46., Eperjesi helyett Ivánka az 55., Heubc helyett Kougbenya a 62., Levy helyett Elcaslasi a 62., Avraham helyett Bnik a 64., Amos helyett Balay a 68., Fazaz helyett Osk a 68. percben.

Endrődi Dávid