Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

DVSC: csapatot talált a távozó védő

Két évvel ezelőtt nagy reményekkel szerződtette a Debrecen a Balmazújváros jobbhátvédjét Bokros Tibort. Pár hét után kölcsönadták egykori kenyéradójának, s az előző szezont is ott töltötte. Igaz pályára az élvonalban nem lépett, lévén sokáig sérült volt. Nyáron visszatért, de nem marasztalták, most pedig az NB III-as Cigándhoz szerződött.

Bokros (jobbra) két év alatt nem lett meghatározó játékos Debrecenben (dvsc.hu)

Bokros Tibor 1989 nyarán született, s a DVTK  utánpótlásában pallérozódott. 2008 őszén az NB I-ben is sikerült bemutatkoznia, másfél év alatt 10 élvonalbeli meccsen lépett pályára. 2010 tavaszán az akkor másodosztályú Bőcsre került. A bőcsi csapat egyszer csak eladta a másodosztályú jogát a Balmazújvárosnak, s az összes játékos közül egyedül Bokros követte a “jogot” az új városba. 2016 nyaráig ott is maradt, mígnem nagy reményekkel szerződtette a DVSC a távozó Lázár Pál pótlására. Az átigazolási időszak utolsó napján viszont visszaküldték Balmazújvárosba kölcsönbe. A következő nyáron is maradt a fürdővárosban, lévén a DVSC újra kölcsönadta. Hamar megsérült, s nem is sikerült neki az NB I-es pályára lépéseit növelni. Idén nyáron egyik csapat se tartóztatta. Pár héttel ezelőtt próbajátékon szerepelt az NB II-es Mosonmagyaróvárnál is, de végül a mai napon az NB III-as Cigánd, hivatalos honlapján tudatta, szerződtette a focistát.

Az elmúlt héten Ezequiel Calvente, Albion Avdijaj és Damásdi Alex személyében három új játékost is igazoltak, így az első keret mostanra harmincegy fősre duzzadt. Ezért több fiatalt is kölcsönadnának. Bíró Péter és Kóródi Nándor a hétvégén a szomszédos Balmazújváros csapatában játszott az NB II-es Budafok elleni edzőmeccsen.