Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-selejtező: menesztették Nagy Dominikék edzőjét – hivatalos

Alig öt hónap után máris kirúgták Dean Klafuric-ot, aki megszerezte a bajnoki címet a Legia Warsawa együttesével, ám a Bajnokok Ligájából való kiesést követően nem maradhatott posztján.

Az utóbbi években rendre megég az a szakember, aki Varsóba szerződik. A lengyel klub vezetése nem igen nézi tétlenül a sikertelen szereplést, az elmúlt nyolc évben immár tizedik edzőjét fogyasztotta el a lengyel együttes. Legtovább Maciej Skorza és Henning Berg bírta a kispadon, a két szakember egyaránt két idényt tudott eltölteni a kispadon, a maradék nyolc tréner sokszor csak hónapokat tölthetett az együttes irányításával. A legutóbbi áldozat Dean Klafuric lett, akit a Spartak Trnava elleni Bl-fiaskó után menesztettek.

A Legia vezetőedzői 2010 óta:
Maciej Skorza 2010. június 1. – 2012. május 30.
Jan Urban 2012. május 30. – 2013. december 19.
Henning Berg 2013. december 19. – 2015. október 4.
Stanislav Csercseszov 2015. október 6. – 2016. június 1.
Besnik Hasi 2016. június 3. – 2016. szeptember 20.
Aleksandar Vukovic 2016. szeptember 20. – 2016. szeptember 24. (megbízott edzőként)
Jacek Magiera 2016. szeptember 24. – 2017. szeptember 13.
Romeo Jozak 2017. szeptember 13. – 2018. április 14.
Dean Klafuric 2018. április 16. – 2018. augusztus 1. (előbb ideiglenesen, június 4-én véglegesítették)
Aleksandar Vukovic 2018. augusztus 1. – ? (megbízott edzőként)