Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szerényen kell pályára lépnünk, de…

Marco Rossi szövetségi kapitány, csütörtökön a ferihegyi indulás előtt tartott rövid sajtótájékoztatóján elmondta, nem tervez nagy változást a kezdőcsapatban. Reménykedik benne, hogy játékosai hasonló mentalitással futnak ki a gyepre, mint a görögök elleni hazai összecsapáson.

valogatott.mlsz.hu

A játékosok most már jobban tudják és értik, mit várok tőlük. Szerencsére mindenben hallgatnak ránk. Az még nem tudom, kik játszanak a görögök ellen, de bolond lennék, ha túl sokat változtatnék a kezdőcsapaton. Az itthoni meccsen jól játszottunk, néhány dolgot ki kell javítanunk, de azt hiszem, többé-kevésbé ugyanazokat küldöm majd pályára. Szerényen kell pályára lépnünk, de harcosan és akkor bármi sikerülhet. – nyilatkozta Rossi, a Liszt Ferenc-repülőtéren tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Elmondta azt is, hogy Willi Orban csapatba építése zökkenőmentesen ment, s nem tervez nagy változásokat a szeptemberi győztes meccshez képest.

Azt is kifejtette, hogy ő nem foglalkozik azzal, hogy a magyar válogatott még soha nem nyert Görögországban. Ő még sosem játszott ott, úgyhogy se nem nyert, se nem vesztett. A futballban minden lehetséges, így akár az is, hogy hat pontot, de akár az is, hogy nulla pontot szerez a csapat.