Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb kiesők a válogatottnál, Gróf a keretben

Hihetetlen pechszéria sújtja a magyar válogatottat a mostani válogatott meccsek előtt. Először Sallai Roland utána Fiola Attila, majd Ugrai Roland esett ki a bevethető focisták közül. Mostanra az is eldőlt, hogy Gulácsi Péter vírusos gyomorfertőzés miatt az észtek biztos, a finnek ellen valószínűleg nem játszhat. Gazdag Dániel és Lovrencsics Gergő pedig sérülés miatt az észtek ellen biztos, hogy nem léphet pályára. Marco Rossi egyelőre Gulácsi pótlásáról gondoskodott, a Budapest Honvéd kapusát Gróf Dávidot mozgósította, ő csütörtök reggeltől a kerettel készül.

A Telkiben készülő válogatott esti edzését kénytelen volt kihagyni Gazdag Dániel és Lovrencsics Gergő is sérülés miatt. Egyelőre csak az biztos, hogy Észtország ellen nem tudnak pályára lépni – olvasható a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos oldalán az mlsz.hu -n.

Gulácsi Pétert egy vírusos gyomorrontás döntötte le a lábáról, ő el is hagyta már az edzőtábort. Az észtek ellen biztos, hogy nem játszhat, ha vasárnapig felépül visszatérhet a kerethez. Mivel a szabályok szerint kötelező három kapussal felkészülni, így Marco Rossi már gondoskodott is a pótlásáról, behívta a Budapest Honvéd kapusát Gróf Dávidot. Utoljára a 2016-os Eb-n fordult elő, hogy tétmeccsen nem Gulácsi védett, akkor még Király Gábor volt a válogatott első számú kapusa.

A többiek pótlásáról nem gondoskodott Rossi mester, pedig : Gazdag Dánielt, Lovrencsics Gergőt, Fiola Attilát, Sallai Rolandot és Ugrai Rolandot is nélkülöznie kell a csütörtöki válogatott meccsen.