Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: Továbbjutás küszöbén a magyar válogatott!

Az első versenynap után főleg a szenior és a női kategóriában volt okunk örülni, igaz, a felnőtt férfi kategóriában is akadt jó eredmény. A csapatverseny kihirdetése előtt egy nappal nyolcaddöntős helyen a válogatott.

A magyar footgolf válogatott játékosaival együtt közel ötszázan lépte pályára hétfőn a harmadik footgolf világbajnokságon a marokkói Marrákesben. A hétfői első napon a hölgyek között Ujvári Izabella harmadmagával végzett a harmadik helyen, jó helyzetből várja a folytatást.

A szenioroknál Biró László a szintén előkelő hatodik helyről várja a mai folytatást.

A felnőtt férfiak gigamezőnyében csupán Mayer Zoltán remekelt, aki első világversenyén a 25. helyen áll az első nap után. A többiektől mindenképp javulást remél a szakvezetés, ugyanis több kiugró eredmény nem született a kategóriában. A javítás már csak azért is fontos, mert a szerdai csapatverseny tizenhat fős mezőnyét a két első nap férfi eredményei határozzák meg. Ez alapján Magyarország a tizenegyedik.

FÉRFI EREDMÉNYEK

SZENIOR EREDMÉNYEK

NŐI EREDMÉNYEK

A csapatversenyben hazánk egy kör után 11., jelen állás szerint Olaszországgal mérkőznénk a negyeddöntőbe kerülésért szerdán.

Helyszíni riport Juhár Tamással a Digi Sport szakértőjével, aki a Magyar Footgolf Válogatott tagja is egyben.