Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

“Sokat jelentett az, hogy sérülten a gyengébbik lábammal gyakoroltam…”

A marokkói Marrákes ad otthont december 10-16-ig a harmadik footgolf világbajnokságnak. A magyar csapat huszonkét fővel képviselteti magát a vb-n. Sorozatunkban decemberig ábécé sorrendben mutatjuk be a válogatott keretet, ez alól csak az utolsó, mai alany a kivétel.

“A DIGI Sporton láttam három vagy négy éve egy műsort a footgolfrólt és megtetszett. Aztán Monoron próbáltam ki, az Újbuda Liga kispályás focistái számára a magyar szövetség segítségével rendezett amatőr kupán. Ez olyan jól sikerült, hogy meg is nyertem a versenyt. Mindez a kezdőlökést meg is adta a folytatáshoz – mondta az első élményekről Borbély István, aki utolsóként csatlakozott a magyar válogatott marokkói vb-keretéhez, miután Tajtyi Róbert szenior világranglistás kvótaszerzésével a megüresedett helyet a magyar ranglistán sorban következő játékossal töltötte fel a szövetség.

Borbély korábban egyébként az aktív, nagy- és kispályás foci mellett kevesebbet footgolfozott, aztán egy sérülés után kezdett egyre többet golfpályára járni – “Nagyjából féléves kényszerpihenő várt rám a fociban, viszont footgolfozni tudtam. Ráadásul a gyengébbik lábammal kellett inkább játszani, így viszont sokat fejlődött ez idő alatt, ami nagy előny ebben a sportban.”

A 2018-as évet teljes mértékben a footgolfnak szentelte, a szabadságok, nyaralások mind erre fordítódtak, hogy a nagy álom, a világbajnokságra való kijutás teljesüljön – “Mivel még egy éve sem játszottam igazán, nem tudtam pontosan, ez mire lehet elég, de ahova csak lehetett, elmentem versenyre. Gondoltam egy merészet és mindent egy lapra tettem fel. A kerethirdetés előtti utolsó két verseny előtt tudtam, hogy Kocsis Sándor a nagy riválisom, őt kéne megelőznöm úgy, hogy az még akkor sem jelent biztos kijutást, hiszen ahhoz még kell, hogy Robi megszerezze a világranglista első három helyének valamelyikét. Nagysurányban előtte végeztem és már én voltam jobb helyzetben. A FOB utolsó fordulójában csak arra kellett figyelnem, hogy nagyjából ugyanazt rúgjam, mint ő. A végén már tudtam is, hogy végzett, ezért elég volt biztonságit játszanom.”

Ezt követően jöhetett a várakozás és a drukkolás. Tajtyi Róbert november 20-án hivatalosan is a világranglista 2. helyén állt, azaz újabb hely jutott Magyarországnak – “Ezúton is gratulálok és nagyon köszönöm neki, hogy ezt elérte és lehetővé tette számunkra és számomra.”

Pisti a legtöbbször nincs egyedül a pályán, barátnője, Klári gyakran elkíséri és Marokkóban is segíti majd – “Szeret utazni és nézni is a játékot. Nekem meg sokat segít már eleve az a tudat, hogy ott van velem. Éppen ezért örülök, hogy a vb-n hivatalos segítőként is ott lesz velem Marokkóban.”

Út Marokkóba cikksorozatunk további részei

1. rész: Ujvári Izabella
2. rész: Dreilinger Andrea
3. rész: Albert László
4. rész: Bacskai Bence
5. rész: Balázsi Csaba 
6. rész: Bíró László

7. rész: Bogár Krisztián
8. rész: Czirbus Tamás

9. rész: Flink János
10. rész: Gelencsér Gábor
11. rész: Hinora Ferenc

12. rész: Juhár Tamás
13. rész: Karakas Attila
14. rész: Lengyel Béla
15. rész: Mayer Zoltán
16. rész: Molnár Arnold
17. rész: Németh Gábor
18. rész: Papp Péter
19. rész: Podusil György
20. rész: Simonyi Gábor
21. rész: Tajtyi Róbert
22. rész: Zsuppán Péter