Király-kupa: idegenben szerzett biztos előnyt a Sevilla – videóval

Ficsura Ádám
Ficsura Ádám
újságíró, 2019 január 10. 21:35

Kevesebb mint egy héten belül háromszor találkozik egymással az Athletic Club és a Sevilla csapata, kettejük párviadalának legelső felvonására csütörtök este a San Mamésben került sor a Király-kupa (Copa del Rey) nyolcaddöntő-párharc odavágója formájában…

A spanyol bajnoki tabella két ellentétes végén helyet foglaló két csapat kupa-párharcában az Athletic abban bízott, hogy az oda-visszavágós párharcban bármi megtörténhet, és nem számít a két csapat egész szezonbeli formája. Sokáig nem tudtak ebbe kapaszkodni a baszkok, ugyanis a Sevilla Nolito ajtó-ablak helyzete értékesítésével alig hat perc alatt megszerezte a vezetést. A továbbiakban egyre veszélyesebben kezdett el játszani a hazai csapat, és a térfélcsere után Mikel San Jose szöglet utáni találatával kiegyenlítettek. Azonban mindössze négy percig volt egál az állás: Nolito és André Silva ezúttal felcserélték a szerepeket, és a portugál újból előnyhöz juttatta az andalúzokat. A végeredményt a csereként beálló Wissam Ben Yedder közeli góljával állította be a Sevilla, amely így jelentős lépést tett a legjobb nyolc közé jutásért.

A párharc visszavágóját jövő szerdán rendezik Sevillában, de addig a két csapat vasárnap délután még a bajnokságban is újra megmérkőzik egymással Baszkföldön.

Athletic Club – Sevilla 1-3 (0-1)
Gólszerzők: San Jose (49.) ill. Nolito (6.), André Silva (53.), Ben Yedder (77.)