Megvan az év legjobb magyar labdarúgója

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2019 február 15. 07:30

Csütörtök este a budapesti Nemzeti Színházban tartották a 61. M4 Sport – Az Év Sportolója gálát, melynek keretein belül számos díjat átadtak Magyarország 2018-as legjobb sportolóinak, köztük az is kiderült, hogy ki lett az év labdarúgója…

A győztes a magyar válogatott és a német Bundesliga élmezőnyéhez tartozó Red Bull Leipzig első számú kapusa, Gulácsi Péter lett. A hálóőr mellett a a Mol Vidi FC-vel Európa-liga-csoportkörbe jutó Juhász Roland és a Hoffenheim támadója, Szalai Ádám került be a legjobb háromba.

“Már az is nagy megtiszteltetést jelentett, hogy a tavalyi esztendő második helyezése után ismét a jelöltek között lehettem. Szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik úgy látták, hogy kétezer-tizennyolcban a labdarúgók közöl én nyújtottam a legjobb teljesítményt, magam is úgy éreztem, hogy az előző évben sikerült egy lépcsőfokot előre lépnem. Nagy céljaim vannak a jövőre nézve, továbbra is tudásom legjavát akarom nyújtani, és bízom benne, hogy a következő hónapokban a válogatottban és Lipcsében is lesz okom az örömre. Őszintén szólva akkor lennék a legboldogabb, ha jövőre már a legjobb tíz jelölt közé is nehéz lenne odaférni ebben a kategóriában, mert az azt jelentené, hogy a magyar labdarúgó válogatott emlékezetes évet produkált, és kijutott az Európa-bajnokságra”

– mondta a győztes Gulácsi a Nemzeti Sportnak a díj kapcsán.

A legjobb női játékos a Wolfsburgban légióskodó kiválóság, Jakabfi Zsanett lett.