Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: két büntető és Casemiro alakítása kellett, hogy nyerni tudjon a Real Madrid

A spanyol bajnokság 25. fordulójában sem parádézott a Real Madrid, de a győzelem megvan. Ezúttal egy kis bírói segítségre is szükség volt a 3 ponthoz.

Kép: AS.com

Egyesek még nem adták föl a reményt a Real Madrid idei bajnoki címével kapcsolatban, de még a Bajnokok Ligájában is sokan oda várják őket, a legnagyobb esélyesek között vannak. Habár a nagyot játszó Ajaxot legutóbb sikerült (valahogy) legyőzniük, egy valamit látni kell: ez a csapat már nem ugyanaz, mint amilyen Zidane irányítása alatt volt. Akkor sem voltak hibátlanok, most viszont valami nagyon szétcsúszott Madrid fehérebbik felében, ez pedig visszaköszön a Real bajnoki meccsein hétről-hétre. Aki nem hiszi, nézze csak meg.

A Levante elleni idegenbeli erőpróba jól mintázza kicsiben, milyen is idén ez a csapat. Az első félidő közel csapnivalóan sikerült. Többnyire csak tartották magukat, de nem igazán tudták zavarba hozni a hazai együttest, amely ezzel szemben többször is nagy gólhelyzetbe került. Courtois nem kényszerült komoly bravúrt bemutatni, a csatárok maguk puskázták el a ziccereiket Roger vezérletével (aki két 100%-os helyzetet fejezett be kapufával) – ezzel pedig még nem merítettük ki a mázlifaktort.

Történt ugyanis a 43. percben egy eset, amely elsőre nem is volt feltűnő. Csak a lassításból látszott egyértelműen, hogy Bardhi kézzel blokkolta a madridi beadást a saját tizenhatosán kívül, így a videobíró segítségével büntetőhöz jutottak a vendégek. Ezt Karim Benzema értékesítette, így Solari legénysége előnnyel mehetett a szünetre. A szituáció tehát úgy nézett ki, hogy a Real Madrid ismét győzelemre állt, holott ha valahova lehetett volna dicséretet kiosztani, az a valenciai együttes volt. Normális helyzetkihasználással a Levante simán nyerhetett volna, ám elbénázták, így megérdemelten csúsztak le a győzelemről. Viszont ezt a találkozót sokkal inkább ők veszítették el, mintsem hogy a Real nyerte volna meg.

Az egyéni teljesítmények kapcsán is csak a szokásos dolgokról lehetett beszámolni. Támadásban a Real egyetlen valamire való fegyvere Vinicius, aki lendületes és vannak váratlan húzásai – ezúttal többnyire a társait játszotta meg a lövőhelyzeteknél, meg párszor maga is elszórakozott egy-egy nagyobb lehetőséget. Benzema mellette az aktív biodíszlet szerepét tölti be: szépen dolgozik a védők mellett kiveszi a részét az összjátékokból és várja, hogy egyszer majd valaki (értsd: Vinicius) megtalálja egy labdával. A legnagyobb talányt még mindig Lucas Vazquez jelenléte képezi, hiszen a kispadon ott ült Asensio és Bale is. Habár mind a ketten csapnivaló formában vannak, bármikor képesek lennének egy olyan teljesítményt letenni az asztalra, mint az idei Lucas. Nagyon sokat elárul, hogy ő ebben a szezonban stabil kezdőnek mondhatja magát ebben a gárdában.

Ehhez jön még a Modric, Casemiro, Kross tengely, amely szokás szerint sótlanul tette a dolgát, valamint hátul is akadtak egyéni hibák – lásd Nacho a végén. A második félidőben ráadásul egy darabig még ki is nézett egy meglepetés, hiszen Roger a 60. percben betalált és ismét döntetlenre álltak a felek. A befejezés azonban hozta a papírformát és egy amolyan tipikus madridias győzelem lett a vége. Ehhez szükség volt Casemiróra és az ő csodás színészi képességeire. A brazil teljes átéléssel terült el a földön, a lassításból pedig az is jól látszott, hogy a lendülő láb nem ért hozzá. Hogy a videobíró szobájában milyen felvételeket néztek az esetről, arról egyelőre nincsenek információk. Ráadásul még az Oscart is most adják át, amire Casemiro joggal pályázhatott volna ezzel a teljesítménnyel.

Bale végül gólra váltotta a megítélt tizenegyest, így pedig a Real Madrid 2-1-re nyerni tudott. A walesi játékos egyébként nagyon bosszús volt, visszautasította a gólörömöt is – jó eséllyel távozik majd a nyáron. A végén még történt két kiállítás is: Nacho és Rochina is megkapta második sárgáját, így idő előtt mehettek zuhanyozni. A Levante erejéből pedig már nem futotta többre az utolsó percekben, így 1-2 lett a végeredmény. A Real hatalmas versenyt vív városon belül az Atleticóval. A baj az, hogy nem csak a második helyért, hanem a legnézhetetlenebb meccseket játszó csapat címéért is mennek ők. Szoros párharc, az biztos.  A pontok terén az Atleti áll jobban 2 egységgel, a Real hátránya így 9 pont az éllovas Barcelona mögött.

Levante – Real Madrid 1-2 (0-1)
Helyszín: Valenciai Városi Stadion (Valencia), Vezette: Villanueva
G.: Benzema (43. – büntető), Roger (60.), Bale (78. – büntető)
Sárga lap: Roger, Rochina (2), Luna, ill. Nacho (2), Lucas Vazquez
Piros lap: Nacho (86.), Rochina (88.)

Levante: Aitor Fernandez – Luna, Rober, Vezo, Cabaco, Simon – Bardhi (Vukcevic), Campana, Rochina (Doukoure) – Morales, Roger (Dwamena). Edző: Lopez.

Real Madrid: Courtois – Regulion, Nacho, Varane, Carvajal – Kroos (Fede Valverde), Casemiro, Modric – Vinicius Jr. (Asensio), Benzema (Bale), Lucas Vazquez. Edző: Solari.