Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Superliga: megvan az argentin bajnok! – videóval

Az utolsó forduló eredményeitől függetlenül vasárnapról hétfőre virradóra matematikailag is biztossá vált, hogy a Racing Club nyerte a végig rendkívül izgatottan alakuló argentin bajnokság (Superliga) 2018-2019-es kiírását a Defensa y Justicia csapata előtt…

Az elmúlt hétvégi fordulóban az első és a második helyezett egyaránt egy-egy pontot szerzett, így az utolsó körre megmaradt kettejük a négypontos különbség, amely azt jelentette, hogy a Racing Club már most megünnepelhette fennállása 18. bajnoki címét – 2014 után ültek fel ismét Argentína trónjára. Ezzel szemben a nagyszerű szezont futó kis csapat, a Defensa y Justicia a nagyszerű menetelése végén minden bizonnyal be kell, hogy érje a második helyezéssel. A zárófordulós egymás elleni mérkőzésüknek már nem lesz tétje a bajnoki cím szempontjából.

A kék-fehérek sikerének első számú kovácsa a csapathoz 2016-ban visszatérő veterán támadó, Lisandro Lopez. Az egykor az FC Portóban és az Olympique Lyonban is megforduló, 36 éves csatár 17 góljával a bajnokság gólkirálya lesz, s csapata góljainak több mint harmadát egymaga szerezte.

Tigre – Racing Club 1-1 (0-0)
Gólszerzők: L. Rodriguez (90+4.) ill. A. Solari (57.)

 

Defensa y Justicia – Union Santa Fé 1-1 (0-0)
Gólszerzők: M. Rojas (90+8.) ill. Lotti (90.)

 

Ami a többieket illeti a Boca Juniors sorozatbeli ötödik győzelmével bebiztosította harmadik helyét a River Plate előtt, és az arany-kékek akár még másodikok is lehetnek. A Riverben a duplázó Ignacio Fernandez második gólját egy félelmetes szabadrúgásból szerezte az oldalvonal közeléből – méltóképpen helyettesíti a súlyos sérülés miatt kidőlő Juan Fernando Quinterót.

Boca Juniors – Banfield 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Abilá (18.), Pavón (57.) ill.

 

Talleres Cordoba – River Plate 0-2 (0-2)
Gólszerzők:ill. I. Fernandez (27., 34.)
Kiállítva:ill. De La Cruz (55.)

 

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye