Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A spanyol válogatott másodedzője elmondta miért nem kezdett De Gea

A Chelsea hálóőrét favorizálta Luis Enrique és stábja a Manchester United első számú portása helyett a svédek elleni találkozón.


David de Gea a kezdőpozíciót nem örökre veszítette el Luis Enrique segédedzője, Robert Moreno szerint. A kapuban Kepa kezdett az elmúlt három mérkőzésen, ami Málta és Feröer-szigetek ellen nem is tűnhetett meglepőnek, mert esélyt kap, hogy bizonyítson gyengébb kvalitású ellenféllel szemben, de a svédek ellen már annál inkább. A Vörös Ördögök kapusa gyenge teljesítményt nyújtott a tavalyi világbajnokságon, valamint a Nemzetek Ligájában sem volt kiemelkedő, így a helye a kezdőcsapatban is kérdőjelessé vált.

Nem gondolnám, hogy De Gea ideje lejárt volna a spanyol nemzeti csapatbanAzonban Kepa bravúros szezonzárást produkált. Remek teljesítménnyel megnyerte az Európa Ligát együttesével, és ebben a helyzetben azt gondoltuk, hogy Kepa többet tudna nekünk segíteni. Most harc van a kezdőcsapatba kerülésért. Amikor valami könnyen megy, akkor megnyugszol, és ez nem jó.  A versenyhelyzet a kapuban is remek” – mondta az újságíróknak Moreno.